A Föld Napját 1970. április 22-én rendezték meg először Denis Hayes amerikai egyetemista kezdeményezésére. Az egyetemistából azóta az alternatív erőforrások világhírű szakértője lett, a Föld Napja pedig világméretű rendezvénnyé nőtte ki magát. A Miskolci Állatkert is évről évre megünnepeli eme jeles napot, hiszen szeretnék felhívni a figyelmet Földünkre, melynek szennyezése és kihasználása visszafordíthatatlan következményekkel járhat, és ez a Föld élővilágára, növény- és állatvilágára is óriási veszélyt jelent. De mindenki tehet ellene! Egy csepegő csap is képes megtölteni egy üres kádat, vagyis a sok kis környezetkímélő cselekvés is nagy dolgokat hozhat létre. Tegyél Te is a Földért!
Gyere el április 22-én szombaton 10-16 óra között a Miskolci Állatkertbe, és ismerj meg játékos formában új dolgokat a BMH Nonprofit Kft. segítségével a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatban. Miskolc önkormányzatának HungAIRy Ökomenedzser Irodája két helyszínen fogadja a látogatókat: a levegőminőség témájú sátornál a város PM monitoring hálózatával és a hozzá kapcsolódó pmmonitoring.hu honlappal ismerkedhetnek meg. A levegőminőségről szóló kérdőív kitöltéséért minden kitöltő ajándék tollat kap jutalmul. A komposztálás témájú sátorban a komposztálás hasznosságát, folyamatát és a HungAIRy program keretében ingyenesen igényelhető komposztkeretet mutatják be az érdeklődőknek, emellett lehetőség nyílik komposztkeret igénylésre is. A gyerekeket játékokkal, gilisztabábokkal és giliszta futtató versennyel várják. A hétvégi látványetetések mellett a látogatók a Terrarisztokraták különleges terráriumi állataival ismerkedhetnek meg, a gyerekek pedig kipróbálhatnak néhány játékot újrahasznosított termékekből, valamint megismerkedhetnek a hulladékcsökkentés néhány apró fortélyával is.
Az állatkert is megünnepli a Föld napját
Ez is érdekelhet
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.