Ugrás a tartalomra

„8 éve együtt” - Idén 8 éves a Miskolci Termelői Nap

Létrehozva
Hagyományosan július közepén, immár nyolcadik éve rendezik meg a Miskolci Termelői Napot az Erzsébet téren.
Preview Image
Horváth Csongor képgalériája

Vasárnap reggel kilenc és délután egy óra között várták az érdeklődőket az Erzsébet téren, ahol beszerezhették kedvenc kézműves portékájukat, minőségi bio élelmiszereket.

De ez a nap nem csak a bevásárlásról szól, hiszen tartalmas délelőttöt tölthetnek itt minden alkalommal a miskolciak és a távolabbról érkezők is, a család apraját-nagyját programokkal várják a szervezők.

A nyolcadik éve töretlen népszerűségnek örvendő közösségi program egyik vonzereje épp a személyességében van: jó hangulatú találkozási lehetőség a miskolciak számára, és a portékáit büszkén kínáló termelők és vásárlók között.

A Miskolci Termelői Nap egy olyan közösségi alkalom, melyet a természetesség, a kedvesség, a tudatosság és a sokszínűség jellemez, így nem csoda, hogy a helyiek is a szívükbe zárták.

A szervezők minden évben apró meglepetéssel készülnek erre a jeles napra, most sem volt ez másképp: a születésnapi termelői napon a La Barriére Manouche Jazz zenekar szolgáltatta a zenét.

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.