Ugrás a tartalomra

Lengyel kórus fakadt dalra Selyemréten

Létrehozva
Nowy Sączból érkező látogatók lepték meg a munkatársakat és a vendégeket csütörtökön a strand bejáratánál.
Kép
Fotó: Juhász Ákos korábbi felvétele

A nyár folyamán többször is megfordult a Selyemréti Strandfürdőben az a négy kísérőtanár, aki ezúttal egy húsztagú diákkórussal érkezett Miskolcra – tudtuk a történet kapcsán Németh Judittól. Aki hozzátette, rendkívül meglepőnek bizonyult a nem hétköznapi mutatvány, ugyanakkor hatalmas örömmel töltötte el őket.

A Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője érdeklődésünkre elárulta: rengeteg lengyel turista érkezett a város fürdőibe a nyár folyamán, azonban a selyemréti komplexumban eddig kevésbé volt jellemző, hogy ekkora számban futnának össze velük.

Végezetül hangsúlyozta: a spontán koncerthez hasonló attrakciókat nagy-nagy előszeretettel fogadják a jövőben is – másoktól is, ezzel is színesebbé téve a csobbanni vágyók náluk eltöltött óráit.

A felvétel a Selyemréti Strandfürdő Facebook-oldalán IDE kattintva tekinthető meg.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.