Ugrás a tartalomra

Nyárbúcsúztató futónapra hívogatnak a Népkertbe

Létrehozva
Az önkormányzat Nyárbúcsúztató Népkerti Futónapot szervez – tájékoztatta szerkesztőségünket a városháza sajtó osztálya.
Kép
Képünk illusztráció / Fotó: Horváth Csongor

Mint írják: a versenyen a 12 év alatti gyerekeknek 1 kört, míg a felnőtteknek 5 kört kell megtenniük. A gyerekek versenye 11 órakor, a felnőtteké pedig 11:15-kor kezdődik. Az első három helyezett jutalomban részesül.
 
Az esemény időpontja: augusztus 25. (vasárnap) 10:00
Az esemény helyszíne: Miskolc, Népkerti futókör

 
A futónapon Fodor Nikoletta, a Jumplovers sportoktatója tart egy rövid bemelegítést, majd bemutatót a „trambulinközpontú” Jump Fitness edzésmódszerről, amely az ugrálás örömét kombinálja az egészségügyi előnyökkel.
 
Az esemény díjmentes és nem szükséges előzetes regisztráció. A résztvevőknek müzliszeletet, illetve frissítő sportitalt biztosítanak. 

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.