Ekebontó Borbála
Míg Luxemburgi Zsigmond királyunk első feleségét magasztalják, addig második feleségét elítélik, negatív színben tüntetik fel a források. Mária halála után tíz évvel, 1405-ben nősült újra királyunk. 1424-ben pedig óriási birtokadományokkal kedveskedett Cillei Borbálának (1392–1451), jegyajándékaként a diósgyőri várba költözött Borbála és udvartartása. A királyné a magyar folklórban Ekebontó Borbálaként szerepel, „a nőiesség elrettentő példájaként”. Az „ekebontó” ragadványnevet azzal érdemelte ki, hogy állítólag a parasztlegényeket is elcsábította, így őket az „ekétől elvonta”.
A királyné az emlékezet szerint nagyon szép volt, ugyanakkor hatalmas rajongója is a férfi nemnek. A várnagyoknak az élet más területein is teljesíteniük kellett, de az egyszerű jobbágyokat „sem vetette meg”, ha megakadt rajtuk a szeme. A diósgyőri várat szintén egy hűtlensége utáni békülést követően kapta ajándékul Zsigmondtól.
Később több történész felmentette őt a vádak alól, a támadásokat összehangolt – mai szóval élve – rágalomhadjáratnak nevezve.
Fánchy Borbála, a rettegett önkényúrnő
Képzeletben menjünk vissza 1561-be. Magyarország történelmének egyik legzavarosabb időszaka volt ez, háromfelé szakadt az ország, három hűbérúr osztozkodott rajta: a Habsburgok, a királyi Magyarország és a török porta. Miskolc földrajzilag nem is lehetett volna rosszabb helyzetben – mindhárom uralkodónak kellett adóznia; hol ennek, hol annak. Nagyon nehéz körülmények között élt a város, több vármegyebeli településünk ebben az időszakban néptelenedett és pusztult el.
Ekkor ért ide a reformáció is; a vallási problémák, a harcok mindennaposak voltak, legfőképp azért, mert a jobbágyság református, az uradalmi zálogbirtokos pedig katolikus volt.
A már akkor is nyakas miskolciak nem viselték el hűbéruruk zsarnokoskodását, aki ekkor még Balassa Zsigmond volt. Az ő halála után özvegye, Fánchy Borbála vette át a szerepét.
Balassa még Szapolyai János királytól kapta meg a várat 1530-ban, az egyik leghűségesebb embereként, azonban 1540-ben, János halála után pártot és vallást váltott. Ferdinánd hűségére esküdött, és 20 ezer forintért újfent zálogba vette a diósgyőri uradalmat. Gordovai Fánchy Borbála (?–1563) a bozóki vár kapitányának a lánya volt, aki a férje halála után testvéreivel – Jánossal és Gergellyel – együtt folytatta a jobbágyok sanyargatását. A miskolciak török asszonynak is nevezték a muzulmánokkal való üzérkedései miatt. (Bár Zsigmond sem volt egy úriember, korabeli források szerint a neje még rajta is túltett.)
Fánchy Borbála 1561. szeptember 2-án határozta el, hogy megleckézteti a miskolciakat és bírójukat, Iskora Mártont. A nemesasszony azt hitte, hogy zálogbirtokosként mindent megtehet. Testvérét, Fánchy Jánost küldte be a bíróért Miskolcra, hogy csalogassa ki a házából, ragadja el és vigye a diósgyőri várba. Az emberrablás valóban megtörtént, elragadták Iskorát az uradalom lovasai.
Borbála asszonyság leskelődve figyelte az eseményeket a távolból, de a miskolciak észrevették, és miután látták az emberrablást, a fél város utána eredt. Borbála egészen Sajókeresztúrig menekült, majd utána hegyen-völgyön át Sajószentpéter felé, hogy Miskolc elkerülésével érkezhessen Diósgyőrbe.
A ravasz özvegy csellel jutott be a várba, de kijönni már nem tudott, a miskolciak nem engedték. De mivel ők sem ülhettek örökké a vár alatt, ostromfelszereléseik nem lévén, a birtokos pedig nem akart a várban maradni, így megegyeztek. Fánchy 200 hordó bor és 1000 forint ellenében szabadon engedte Iskora Mártont – így ért véget a harcias asszonyság és a bírójukért tűzbe menő miskolciak története.
A vár úrnője nem sokáig élvezhette összeharácsolt javait, két év múlva elhunyt. Utána protestáns birtokosok érkeztek – ez meglehetősen megkönnyítette a miskolciak életét is. (Fánchy Borbálát egyik történész sem menti fel.)
Reiman Zoltán
