Ugrás a tartalomra

DVTK-BC program: díjeső, a legjobbaknak

Létrehozva
A középiskolás tanulmányi ösztöndíj program hetedik tanévzáróját tartották.
Kép
dvtk-borsodchem_tanulmanyi_osztondij_20250528-ot_18.jpg
Fotók: Osztie Tibor

A hetedik évzárót tartották meg a DVTK által indított tanulmányi ösztöndíj programban, szerdán, Miskolcon, a DVTK stadionban. A most véget ért tanévben 56 miskolci középiskolás vett részt a tehetséggondozó szakköri foglalkozásokon, négy tantárgyban, matematikában, fizikában, informatikában és kémiában (nem mellékesen havonta 25 ezer forint ösztöndíjat kaptak a diákok, így már most érezhették, a tanulás kifizetődő). 

Az országosan egyedülálló program névadója ebben tanévben is a kazincbarcikai székhelyű vegyipari óriás, a BorsodChem Zrt. volt.

Kép
dvtk-borsodchem_tanulmanyi_osztondij_20250528-ot_03.jpg
Sántha Gergely



Az évzárón dr. Kiss János, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2. számú választókerületének országgyűlési képviselője, a program névadójának nevében Varga Béla, a BorsodChem Zrt. HR igazgatója, Madarász Péter, a Herman Ottó Gimnázium igazgatója, az Észak-magyarországi Tehetségekért Alapítvány kuratóriumi tagja, a DVTK ösztöndíjprogram szakmai vezetője és Sántha Gergely, a DVTK, valamint az Észak-magyarországi Tehetségekért Alapítvány kuratóriumának elnöke szólalt fel.

Madarász Péter megköszönte a tehetséggondozó szakköri foglalkozásokat vezető 21 szaktanár közreműködését, a DVTK-nak az indikátor szerepet, és elismerésül emlékplakettet adott át Sántha Gergelynek, és dr. Zagraj Karolinának, az Észak-magyarországi Tehetségekért Alapítvány kuratóriumi tagjának, a program fő koordinátorának. Madarász Péter arról is szót ejtett, hogy nagyon nehéz feladat volt a 15 éremfokozatú díjazott kiválasztása, mert nagyon sokan értek el szép eredményeket, és azt sem titkolta, hogy az aranyfokozatú támogatásban részesített diákok megnevezése nagyon nagy fejtörést okozott. 

Kép
dvtk-borsodchem_tanulmanyi_osztondij_20250528-ot_01.jpg



Sántha Gergely, az egyik kedvenc diósgyőri programjának nevezte az ünnepséget, és a chatgpt, vagyis a mesterséges intelligencia segítségével megírt beszédet olvasott fel, így hozva közel a jövőt, azt a világot, amelynek az ösztöndíj program résztvevői, nagy ígéretei.
Az évzáró végén a DVTK-BorsodChem tanulmányi ösztöndíj program legjobbait díjazták.

Arany fokozatú díjazott
Nagy Martin (Földes Ferenc Gimnázium)
Molnár István Ádám (Földes Ferenc Gimnázium)
Iván Máté Domonkos (Herman Ottó Gimnázium)
Ujpál Bálint (Herman Ottó Gimnázium)
Ezüst fokozatú díjazott
Szabó András (Földes Ferenc Gimnázium)
Leitner Takács Bende (Földes Ferenc Gimnázium)
Szabó Donát (Herman Ottó Gimnázium)
Pocsay Bence Máté (Földes Ferenc Gimnázium)
Kendrovszki Dominik (Herman Ottó Gimnázium)
Szörényi Zalán András (Földes Ferenc Gimnázium) 
Bronz fokozatú díjazott
Szilágyi Balázs (Földes Ferenc Gimnázium)
Pocsay Levente László (Földes Ferenc Gimnázium)
Bódi-Máté András (Föles Ferenc Gimnázium)
Juhász Krisztián József (Földes Ferenc Gimnázium)
Nagy Dávid (Földes Ferenc Gimnázium)

Ez is érdekelhet

Holttestet találtak Miskolcon
MiskolcBaleset
A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében, akit július 9-én, Miskolcon a Várhegy utca erdős részében találtak meg. Személyes tárgyai alapján azonosításában olvasóink segítségét is kérik.
A Moto-Rock élmény most már mindenkié – ingyenes lesz a fesztivál
MiskolcKultúraSzabadidő
A zene mindenkié. A motorozás mindenkié. Most pedig a Moto-Rock élmény is mindenkié! A szervezők és a támogatók döntése értelmében a Miskolci Moto-Rock Fesztivál és Családi Hétvége teljes programja ingyenesen látogatható.
Tündöklő – A fény művészete - augusztus 20-án Miskolc belvárosa a kortárs fényművészet színterévé válik
MiskolcKultúra
Kétnapos, különleges vizuális élménnyel várja a látogatókat Miskolc belvárosa augusztus 20-án és 21-én. A Tündöklő – A fény művészete fesztivál során a város ikonikus épületei, terei és közösségi helyszínei új arcukat mutatják meg.
Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
Dánielfy Gergő: Azt a szeretetet adjuk tovább, amit a közönségtől kapunk
MiskolcSzabadidő
Vasárnap este Dánielfy Gergő töltötte meg zenével a Csengey-kertet. A koncert apropóján új korszakról, a dalok mögötti személyes történetekről és arról beszélgettünk vele, hogyan lehet a színpadon kapott szeretetet továbbadni a közönségnek.