Ugrás a tartalomra

Ingyenes érettségi felkészítőket indít a Miskolci Egyetem

Létrehozva
A Miskolci Egyetem idén is segíti a középiskolásokat a sikeres érettségire való felkészülésben: ingyenes közép- és emelt szintű érettségi felkészítő képzések indulnak több tantárgyból, személyes jelenléttel vagy online formában.
Kép
Űrtábor a Miskolci Egyetemen
Érettségi felkészítő képzéseket indulnak a Miskolci Egyetemen.

A kurzusok célja, hogy a diákok korszerű, gyakorlatias ismereteket szerezzenek, amelyekkel magabiztosan állhatnak az érettségi vizsgák elé, és növelhetik felvételi pontszámukat. A képzések elvégzése ráadásul intézményi pluszpontot is jelenthet azoknak, akik a Miskolci Egyetemen kívánják megkezdeni felsőfokú tanulmányaikat.

A program keretében az alábbi tárgyakból indulnak felkészítők:

  • Fizika érettségi felkészítő

  • Digitális kultúra (emelt szint)

  • Német nyelv (középszint)

  • Kémia érettségi felkészítő

  • Matematika (középszint)

  • Földrajz érettségi felkészítő

Emellett kompetenciafejlesztő kurzusokra is lehet jelentkezni, például szövegértés és szövegelemzés (amely az Állam- és Jogtudományi Karon pluszpontot ad), illetve gazdasági ismeretek témában.

A Miskolci Egyetem felhívja a figyelmet arra, hogy bár a felsőoktatási felvételin nincs hivatalos minimumponthatár, a magasabb pontszám elérése komoly előnyt jelent a továbbtanulásnál.

A részletes információk és a jelentkezési felület a Miskolci Egyetem Felnőttképzési Központjának honlapján érhetők el: Képzések - Felnőttképzési Központ

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.