Ugrás a tartalomra

Felborult egy autó az M3-ason

Létrehozva
Egy személygépkocsi felborult, hárman megsérültek Hejőpapi közelében.
Kép
Képünk csak illusztráció Forrás: en.publika.md

Közúti közlekedési baleset történt az M3-as autópálya 159. kilométerszelvényében, Hejőpapi közelében június 15-én 8 óra 30 perc körül. Egy személygépkocsi közlekedett az út ezen szakaszán Nyíregyháza irányába, amely haladása során érintőlegesen ütközött egy teherautóval, majd letért az útról és a vízelvezető árokba borult. A balesetben - az autóban utazó négy személy közül - hárman sérültek meg.

Az út balesettel érintett szakaszán a forgalom a belső sávban rendőri irányítás mellett halad.

Ez is érdekelhet

Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle (fotó)
Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A járműben csak a vezetője tartózkodott, aki időben ki tudott szállni.
Lillafüred
Fának hajtott egy autó Lillafüred határában
BalesetMiskolc
A 2505-ös út 45-ös kilométeréhez a diósgyőri tűzoltók vonultak csütörtök este.
Karambol az M30-as autópályán: két jármű ütközött
BalesetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A 45-46-os kilométer között, Aszaló térségében történt a karambol csütörtök délután.
halálos baleset a 3-as főúton
Felfoghatatlan tragédia: gyermekek is életüket vesztették a 3-as főúton történt balesetben (frissítve)
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Súlyos baleset történt a 3-as főúton, Bükkábránynál szombaton. Öten életüket vesztették.