Ugrás a tartalomra

Előadás közben lezuhant egy cirkuszi artista

Létrehozva
Előadás közben lezuhant és súlyosan megsebesült egy budapesti cirkusz artistája az erdélyi Vajdahunyadon.

A szombat délután történt cirkuszi balesetről több Hunyad megyei portál is telefonnal készített felvételt közölt. Ezeken az látszik, hogy az artistanő beül egy hevederbe, melynek egyik végét korábban egy kötélhez rögzítették. Miután mintegy négy méteres magasságba emelték, és az artista épp elkezdte volna a mutatványát, a textilgyűrű elvált a kötéltől, és az akrobata a mélybe zuhant.

Az Agerpres hírügynökség híradása szerint a 19 éves nőt azonnal a helyi kórházba szállították, ahol meg is műtötték. Mindkét karja és az egyik lába is eltört. A kórház szóvivője szerint állapota jó, de a kórházban kell maradnia.

A Hunyad megyei rendőrkapitányság szóvivője közölte: gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indítottak vizsgálatot az eset kapcsán.

Ez is érdekelhet

Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle (fotó)
Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A járműben csak a vezetője tartózkodott, aki időben ki tudott szállni.
Lillafüred
Fának hajtott egy autó Lillafüred határában
BalesetMiskolc
A 2505-ös út 45-ös kilométeréhez a diósgyőri tűzoltók vonultak csütörtök este.
Karambol az M30-as autópályán: két jármű ütközött
BalesetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A 45-46-os kilométer között, Aszaló térségében történt a karambol csütörtök délután.
halálos baleset a 3-as főúton
Felfoghatatlan tragédia: gyermekek is életüket vesztették a 3-as főúton történt balesetben (frissítve)
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Súlyos baleset történt a 3-as főúton, Bükkábránynál szombaton. Öten életüket vesztették.