Ugrás a tartalomra

Három életveszélyes sérültje van az Egernél történt balesetnek (Új információk!)

Létrehozva
Három életveszélyes sérültje van az Eger és Kerecsend között, a 25-ös főúton szombaton történt balesetnek, őket mentőhelikopterekkel Budapestre, Debrecenbe, illetve Miskolcra vitték – közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója az MTI-vel.

Győrfi Pál az első rendőrségi információkat pontosítva elmondta: a balesetben hatan sérültek meg – két nő és négy férfi –, a helyszínre hét mentőautót és három mentőhelikoptert riasztott a mentőszolgálat.

Kép
Forrás: az Agria TV hivatalos Facebook-oldala

Egy nő és két férfi súlyos koponya-, mellkas- és belső sérüléseket szenvedett, őket a mentőhelikopterek a budapesti Honvéd kórházba, Debrecenbe, illetve Miskolcra vitték. Három további sérültet – szintén egy nőt és két férfit –törésekkel, zúzódásokkal mentőautók vittek az egri kórházba - közölte Győrfi Pál.

Kép

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Soltész Bálint korábban elmondta, a 25-ös főút 9-es kilométerének közelében eddig tisztázatlan okból árokba hajtott egy személyautó, majd egy másik gépkocsi a segítségnyújtás szándékával megállt és utasai kiszálltak. A főúton állókat ezt követően elsodorta egy arra haladó harmadik jármű.

Az útszakaszt lezárták, kerülni Andornaktálya vagy Demjén felé lehet.

Ez is érdekelhet

Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle (fotó)
Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A járműben csak a vezetője tartózkodott, aki időben ki tudott szállni.
Lillafüred
Fának hajtott egy autó Lillafüred határában
BalesetMiskolc
A 2505-ös út 45-ös kilométeréhez a diósgyőri tűzoltók vonultak csütörtök este.
Karambol az M30-as autópályán: két jármű ütközött
BalesetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A 45-46-os kilométer között, Aszaló térségében történt a karambol csütörtök délután.
halálos baleset a 3-as főúton
Felfoghatatlan tragédia: gyermekek is életüket vesztették a 3-as főúton történt balesetben (frissítve)
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Súlyos baleset történt a 3-as főúton, Bükkábránynál szombaton. Öten életüket vesztették.