Ugrás a tartalomra

Két fiatal vesztette életét Püspökladány és Nádudvar között

Létrehozva
Egy 21 és egy 24 éves férfi vesztette életét a 3405-os úton Püspökladány és Nádudvar között egy balesetben, amelyről csak egy, szerda dél körül arra közlekedő autós tett bejelentést.

Domokos Jenő elmondta, a személygépkocsi eddig ismeretlen ok miatt, valamikor kedd este 6 óra és szerda 12 óra között letért az úttestről és árokba borult. A sofőr és utasa a helyszínen életét vesztette.

A címlapkép illusztráció

Ez is érdekelhet

Véglegessé vált a lengyel buszsofőr letartóztatását elrendelő végzés
BalesetMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-Zemplén
Helybenhagyta a Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa a Miskolci Járásbíróság múlt kedden meghozott végzését, amelyben az augusztus 16-án éjszaka az M3 autópályán balesetet szenvedett lengyel busz sofőrjének letartóztatását rendelték el.
A lengyel buszsofőr letartóztatásáról döntött a Miskolci Járásbíróság
BalesetMiskolcBelföldVilág
Elrendelte az augusztus 16-án éjszaka az M3 autópályán balesetet szenvedett lengyel busz sofőrjének letartóztatását a Miskolci Járásbíróság.
Miskolci mentőkutyák találták meg a Tiszában eltűnt fiú holttestét
BalesetMiskolcBelföldKörnyezet
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszakóród térségében jártak bevetésen Hope-ék.