Ugrás a tartalomra

Szurikáták érkeztek a debreceni állatkertbe

Létrehozva
Két fiatal nőstény szurikáta érkezett a pécsi állatkertből Debrecenbe, így már négy szurikátának ad otthont a nagyerdei állatkert - jelezte az intézmény igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón, ahol bemutatta az új jövevényeket - közölte az MTI.

Nagy Gergely Sándor elmondta: a szurikáta-kifutó régi lakói befogadták új társaikat, így a látogatók a hétfői újranyitás óta teljes létszámban megtekinthetik a csapatot.

Emlékeztetett rá, hogy bár a kialakult járványhelyzet az állatkerti állatszállításokat is negatívan érinti - a nemzetközi állatszállítások többségét ilyenkor el kell halasztani - a nagyerdei kultúrpark gyűjteménye új állatok érkezésével is folyamatosan bővül.
Az Afrika déli részén őshonos szurikáta, más néven négyujjú manguszta (Suricata suricatta) szavannás vagy sivatagos területeken élő kisragadozó. A táplálékát képező rovarok, kisebb emlősök vagy madárfiókák, esetleg gumós gyökerek után jellemzően nappal kutat, míg az éjszakákat az erős lábaival kiásott üregekben tölti.

Csapatos állat, egy-egy üregrendszert akár 30 egyed is lakhat. Mivel élőhelyükön számos ragadozó emlős és madár leselkedik a szurikátákra, a csapat legalább egy tagja folyamatosan hátsó lábaira felegyenesedve kémleli a környező tájat és az eget, veszély esetén pedig jellegzetes, ugatásszerű hangjelzéssel figyelmezteti társait - ismertette Nagy Gergely Sándor.

Hozzátette: kíváncsi természetük és jól megfigyelhető csapatdinamikájuk miatt a szurikáták az állatkerti látogatók körében is nagyon népszerűek, ezért a cívisvárosi intézményben évek óta napi látványetetést is tartanak náluk, e hagyományt pedig természetesen a kibővült csapattal is folytatják majd, ha véget ér a járványügyi veszélyhelyzet.
 

Ez is érdekelhet

Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle (fotó)
Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A járműben csak a vezetője tartózkodott, aki időben ki tudott szállni.
Lillafüred
Fának hajtott egy autó Lillafüred határában
BalesetMiskolc
A 2505-ös út 45-ös kilométeréhez a diósgyőri tűzoltók vonultak csütörtök este.
Karambol az M30-as autópályán: két jármű ütközött
BalesetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A 45-46-os kilométer között, Aszaló térségében történt a karambol csütörtök délután.
halálos baleset a 3-as főúton
Felfoghatatlan tragédia: gyermekek is életüket vesztették a 3-as főúton történt balesetben (frissítve)
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Súlyos baleset történt a 3-as főúton, Bükkábránynál szombaton. Öten életüket vesztették.