Ugrás a tartalomra

Durva balesetet okozott az Audis, aki azt hitte, neki nem tilos a piros

Létrehozva
A Corvin és a Vörösmarty utca kereszteződésében történt balesetben egy személy sérült meg könnyebben.
Kép
Fotó: Mocsári László

A megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője a minap.hu-nak elmondta, a baleset azért történt, mert a Miskolctapolca irányából érkező Audi sofőrje figyelmen kívül hagyta a piros jelzést.

– A lámpás kereszteződésbe hajtva összeütközött a Diósgyőr felől szabályosan közlekedő Opellel, ami a baleset következtében nekirohant az egyik villanyoszlopnak – mondta Janasóczki Attila.

Kép

Az eset során egy személy sérült meg könnyebben, az autókban, valamint az áramszolgáltató villanyoszlopában súlyos kár keletkezett.

Az anyagi kár jelentős, a rendőrség a balesetet szakértők bevonásával vizsgálja.

Ez is érdekelhet

Véglegessé vált a lengyel buszsofőr letartóztatását elrendelő végzés
BalesetMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-Zemplén
Helybenhagyta a Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa a Miskolci Járásbíróság múlt kedden meghozott végzését, amelyben az augusztus 16-án éjszaka az M3 autópályán balesetet szenvedett lengyel busz sofőrjének letartóztatását rendelték el.
A lengyel buszsofőr letartóztatásáról döntött a Miskolci Járásbíróság
BalesetMiskolcBelföldVilág
Elrendelte az augusztus 16-án éjszaka az M3 autópályán balesetet szenvedett lengyel busz sofőrjének letartóztatását a Miskolci Járásbíróság.
Miskolci mentőkutyák találták meg a Tiszában eltűnt fiú holttestét
BalesetMiskolcBelföldKörnyezet
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszakóród térségében jártak bevetésen Hope-ék.