Ugrás a tartalomra

Gyorsan hajtott, kisodródott, frontálisan ütközött a nagy esőben

Létrehozva
Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt hétfő este.
Kép
Fotó: Rita Dudás | Új Miskolcon láttam Facebook csoport

Információink szerint, két autó ütkozött össze hétfő este az Andor utca és József utca kereszteződésénél. Az egyik személyautó vezetője nem az út és látási viszonyoknak megfelelően választotta meg gépjárműve sebességét, kisodródott és összeütközött a szemből érkező másik autóval.

Az ütközés következtében mindkét autóban egy-egy személy sérült meg. A sérülés fokáról egyelőre nincs információ - mondta Varga Rudolf, a Miskolc Rendőrkapitányság sajtóreferense.

A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

Ez is érdekelhet

Véglegessé vált a lengyel buszsofőr letartóztatását elrendelő végzés
BalesetMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-Zemplén
Helybenhagyta a Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa a Miskolci Járásbíróság múlt kedden meghozott végzését, amelyben az augusztus 16-án éjszaka az M3 autópályán balesetet szenvedett lengyel busz sofőrjének letartóztatását rendelték el.
A lengyel buszsofőr letartóztatásáról döntött a Miskolci Járásbíróság
BalesetMiskolcBelföldVilág
Elrendelte az augusztus 16-án éjszaka az M3 autópályán balesetet szenvedett lengyel busz sofőrjének letartóztatását a Miskolci Járásbíróság.
Miskolci mentőkutyák találták meg a Tiszában eltűnt fiú holttestét
BalesetMiskolcBelföldKörnyezet
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszakóród térségében jártak bevetésen Hope-ék.