Ugrás a tartalomra

Lassító autóba rohant a motoros a Csabai kapuban

Létrehozva
A balesetben a motoros súlyosan megsérült.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Súlyos baleset történt vasárnap délután a Csabai kapuban: a helyszínen felvételeket készítő munkatársunk szerint az eset során egy a Petneházy utcába bekanyarodni kívánó autóba rohant bele egy motoros. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodája megerősítette a hírt.

- Az elsődleges adatok szerint a motoros forgalmi okok miatt lassító, majd megálló autóba rohant. A motor vezetője súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, a mentők csonttörésekkel szállították kórházba – mondta Dobi Tamás rendőrségi szóvivő.

A balesetben mindkét jármű sérült, az anyagi kár jelentős, az esetet a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja.

Ez is érdekelhet

Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle (fotó)
Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A járműben csak a vezetője tartózkodott, aki időben ki tudott szállni.
Lillafüred
Fának hajtott egy autó Lillafüred határában
BalesetMiskolc
A 2505-ös út 45-ös kilométeréhez a diósgyőri tűzoltók vonultak csütörtök este.
Karambol az M30-as autópályán: két jármű ütközött
BalesetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A 45-46-os kilométer között, Aszaló térségében történt a karambol csütörtök délután.
halálos baleset a 3-as főúton
Felfoghatatlan tragédia: gyermekek is életüket vesztették a 3-as főúton történt balesetben (frissítve)
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Súlyos baleset történt a 3-as főúton, Bükkábránynál szombaton. Öten életüket vesztették.