Ugrás a tartalomra

Halálos baleset a vasúti átjáróban

Létrehozva
Vonattal ütközött egy személygépkocsi a sajóivánkai vasúti átjáróban.
Kép

Halálos közlekedési baleset történt a 2603-es számú úton - Sajóivánka belterületén, a vasúti átjáróban - 2020. augusztus 8-án 14 óra 45 perc körül. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy személygépjármű a fényjelzőkészülék tilos jelzése ellenére a vasúti átjáróba hajtott, és összeütközött egy menetrendszerűen arra közlekedő személyvonattal.

A baleset során az autót vezető férfi a helyszínen elhunyt, míg utasát a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

Az út balesettel érintett szakaszát a rendőrség a műszaki mentés és a helyszínelés idejére teljes szélességében lezárta.

Ez is érdekelhet

Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle (fotó)
Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A járműben csak a vezetője tartózkodott, aki időben ki tudott szállni.
Lillafüred
Fának hajtott egy autó Lillafüred határában
BalesetMiskolc
A 2505-ös út 45-ös kilométeréhez a diósgyőri tűzoltók vonultak csütörtök este.
Karambol az M30-as autópályán: két jármű ütközött
BalesetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A 45-46-os kilométer között, Aszaló térségében történt a karambol csütörtök délután.
halálos baleset a 3-as főúton
Felfoghatatlan tragédia: gyermekek is életüket vesztették a 3-as főúton történt balesetben (frissítve)
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Súlyos baleset történt a 3-as főúton, Bükkábránynál szombaton. Öten életüket vesztették.