Tájékoztatásuk szerint egy gépkocsi a Boldogi úton, a vasúti átjáró fénysorompójának tilos jelzése előtt szabályosan megállt, ám egy mögötte érkező autó vezetője későn észlelte az álló járművet és nekiütközött. Emiatt a várakozó autó az érkező személyvonat oldalának koccant.
A balesetben személyi sérülés nem történt, ám az érintett útszakaszt tejes szélességében lezárták, és a vasútvonalon is szünetel a forgalom - tették hozzá. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) honlapján közölte: a helyszínen a hatvani hivatásos tűzoltók áramtalanították a sérült járműveket és végzik a műszaki mentést.
Vonat ütközött személyautóval Hatvan közelében
Létrehozva
Vonat ütközött személyautóval Hatvan közelében, sérülés nem történt, de az érintett vonalon áll a vasúti közlekedés - tudatta a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn.
Ez is érdekelhet
Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle
A járműben csak a vezetője tartózkodott, aki időben ki tudott szállni.
Fának hajtott egy autó Lillafüred határában
A 2505-ös út 45-ös kilométeréhez a diósgyőri tűzoltók vonultak csütörtök este.
Karambol az M30-as autópályán: két jármű ütközött
A 45-46-os kilométer között, Aszaló térségében történt a karambol csütörtök délután.
Felfoghatatlan tragédia: gyermekek is életüket vesztették a 3-as főúton történt balesetben (frissítve)
Súlyos baleset történt a 3-as főúton, Bükkábránynál szombaton. Öten életüket vesztették.