Ugrás a tartalomra

Életmentő együttműködés

Létrehozva
Rendőrök, mentők, tűzoltók együttes erővel segítettek a bajba jutott sofőrön.

November 20-án 3 óra előtt egy kamion az M3-as autópályán Mezőkövesd közelében árokba hajtott, a jármű pedig kigyulladt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központ munkatársa riasztotta a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság közelben lévő járőrét, aki azonnal a baleset helyszínére hajtott.

Miután az M3-as autópálya, jobb pályatest, 144. kilométeréhez ért a rendőr látta, hogy a hogy a nyergesvontató lángol, - vélhetően a megsérült olajcső miatt -, továbbá a mentőszolgálat időközben értesített munkatársai jelezték, hogy a pilótafülkébe szorult 72 éves férfit nem tudják kimenekíteni.

Az együttes erő végül meghozta az eredményt, a szélvédő kitörése után sikerült a sokkos állapotban lévő sérült sofőrt a rendőröknek kiemelniük a járműből, miközben a mentősök megkezdték az oltást.

Ezt követően a megérkező katasztrófavédelem munkatársai folytatták, illetve befejezték tűzoltást.

A mentőszolgálat kórházba szállította a sofőrt, a rendőrség pedig vizsgálja a baleset pontos körülményeit.

Ez is érdekelhet

Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle (fotó)
Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A járműben csak a vezetője tartózkodott, aki időben ki tudott szállni.
Lillafüred
Fának hajtott egy autó Lillafüred határában
BalesetMiskolc
A 2505-ös út 45-ös kilométeréhez a diósgyőri tűzoltók vonultak csütörtök este.
Karambol az M30-as autópályán: két jármű ütközött
BalesetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A 45-46-os kilométer között, Aszaló térségében történt a karambol csütörtök délután.
halálos baleset a 3-as főúton
Felfoghatatlan tragédia: gyermekek is életüket vesztették a 3-as főúton történt balesetben (frissítve)
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Súlyos baleset történt a 3-as főúton, Bükkábránynál szombaton. Öten életüket vesztették.