Ugrás a tartalomra

Taxiba rongyolt a Volkswagen

Létrehozva
A Vologda utcai Shell-kútnál történt balesetben ketten sérültek meg.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Baleset történt kedden fél egy körül az Északi tehermentesítőn, a Shell benzinkút előtti kereszteződésben. 

– Az elsődleges információk szerint a balesetet egy, az Autóklub irányából érkező autó okozta, melynek vezetője a tilos jelzés ellenére hajtott be a kereszteződésbe. Ezt követően összeütközött a jobbról, a Szent István utca irányából érkező, szabályosan közlekedő taxival – mondta el a minap.hu-nak Varga Rudolf, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Kép

Az ütközés következtében két személy sérült a taxiban, akiknek a helyszíni, elsődleges információk szerint nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek. 

Kép

Varga Rudolf hozzátette, a rendőr a Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja a baleset körülményeit, ennek részeként helyszíni szemlét tartottak. Emiatt délután az útszakaszon lassabban haladt a forgalom, és az autóbuszforgalmat is elterelték. 

Kép

Ez is érdekelhet

Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle (fotó)
Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A járműben csak a vezetője tartózkodott, aki időben ki tudott szállni.
Lillafüred
Fának hajtott egy autó Lillafüred határában
BalesetMiskolc
A 2505-ös út 45-ös kilométeréhez a diósgyőri tűzoltók vonultak csütörtök este.
Karambol az M30-as autópályán: két jármű ütközött
BalesetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A 45-46-os kilométer között, Aszaló térségében történt a karambol csütörtök délután.
halálos baleset a 3-as főúton
Felfoghatatlan tragédia: gyermekek is életüket vesztették a 3-as főúton történt balesetben (frissítve)
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Súlyos baleset történt a 3-as főúton, Bükkábránynál szombaton. Öten életüket vesztették.