Ugrás a tartalomra

Videón: a belső sávban sétálgatott balesete után az ittas sofőr

Létrehozva
A Magyar Közút kamerája rögzítette, amint autójával szalagkorlátnak ütközött, majd éjjel, kivilágítatlanul, a belső sávban sétálgatva hagyta el a baleset helyszínét egy sofőr.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. keddi, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a baleset pénteken, a kijárási korlátozások idején, hajnali 1 óra előtt történt az M0-s autóúton Maglód térségében.

A kamera rögzítette a balesetet, majd azt is, hogy a nő kiszáll az oldalára borult autóból, aztán átmászik az elválasztósáv szalagkorlátjain az autóút másik oldalára. A felvételen az is látható, ahogy autósok megállnak a járműnél és sérülteket keresnek. A nőt végül kamionosok vették fel és vitték vissza a baleset helyszínére, ahol akkor már rendőrök, mentők és a Magyar Közút szakemberei biztosították a helyszínt. Kiderült, hogy a sofőr ittasan vezetett - írták.

A videón a közútkezelő feliratban azt is kiemelte, hogy a helyszínre érkező első segítségnyújtók ugyancsak életveszélyesen, a belső sávban járkáltak a sötétben.

"Az elképesztő és egyben szerencsés kimenetelű" esetet felidézve a közútkezelő arra kéri az autósokat, hogy ha balesetet szenvednek, azonnal hívják a 112-es segélyhívó számot, ha van rá mód, kapcsolják be legalább a jármű vészvillogóját. Felhívták az érintettek figyelmét arra is, hogy "semmiképpen se próbálják meg elhagyni a helyszínt, gyorsforgalmi utaknál pedig az adott pályaoldalon, a szalagkorláton túli területen várják meg a segítséget".
 

Ez is érdekelhet

Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle (fotó)
Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A járműben csak a vezetője tartózkodott, aki időben ki tudott szállni.
Lillafüred
Fának hajtott egy autó Lillafüred határában
BalesetMiskolc
A 2505-ös út 45-ös kilométeréhez a diósgyőri tűzoltók vonultak csütörtök este.
Karambol az M30-as autópályán: két jármű ütközött
BalesetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A 45-46-os kilométer között, Aszaló térségében történt a karambol csütörtök délután.
halálos baleset a 3-as főúton
Felfoghatatlan tragédia: gyermekek is életüket vesztették a 3-as főúton történt balesetben (frissítve)
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Súlyos baleset történt a 3-as főúton, Bükkábránynál szombaton. Öten életüket vesztették.