Ugrás a tartalomra

Jogerős ítélet született Koncz Ferenc balesetének ügyében

Létrehozva
A bíróság büntetővégzést hozott a halálos balesetet okozó vádlott ügyében – olvasható pénteki közleményükben.

A Szerencsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével felfüggesztett szabadságvesztést és közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki azzal a vádlottal szemben, aki 2020 júliusában Bekecs településen gépkocsijával halálos balesetet okozott.

A közlemény nem tér ki rá, de a körülmények leírásából következtetni lehet arra, hogy Koncz Ferenc országgyűlési képviselő tavaly július 10-ei motorbalesetéről van szó.

Kép
A Blikk fotója a baleset helyszínéről

A halálos kimenetelű baleset így történhetett:

A bíróság által megállapított tények szerint a vádlott nő az általa vezetett személygépkocsival tavaly július 10-én reggel Bekecsen haladt Szerencs irányába, körülbelül 50 km/h-s sebességgel. A vádlott a gépkocsival meg akart fordulni az úton, ezért a jobb oldali útpadkához húzódott és annak érdekében, hogy a mögötte azonos irányba haladó két járműnek – egy személyautónak és egy tehergépkocsinak – elsőbbséget biztosítson, megállt. Amikor mindkét jármű elhaladt a vádlott autója mellett, a vádlott belekezdett a balra fordulásba annak ellenére, hogy a teherautó a szembe jövő forgalmat teljesen kitakarta előle, így nem tudott meggyőződni arról, hogy a megfordulás biztonságosan végrehajtható-e. A fordulás időpontjában, ugyanezen az útvonalon, ellentétes irányban közlekedett motorkerékpárjával a sértett férfi mintegy 50 km/h-s sebességgel. A sértett vészfékezési féktávolságon belül volt, amikor a vádlott a gépkocsival áthaladt az általa használt forgalmi sávba, csaknem teljes szélességében elfoglalva azt. A sértett vészfékezett, ami miatt a motorkerékpárral felborult, és az úttesten csúszva, a vádlott autójának ütközött. A sértett a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A bíróság halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt a vádlottal szemben 1 év 8 hónap szabadságvesztést és 2 év 4 hónap közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki, a szabadságvesztés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. A bíróság döntése jogerős.

Ez is érdekelhet

Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle (fotó)
Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A járműben csak a vezetője tartózkodott, aki időben ki tudott szállni.
Lillafüred
Fának hajtott egy autó Lillafüred határában
BalesetMiskolc
A 2505-ös út 45-ös kilométeréhez a diósgyőri tűzoltók vonultak csütörtök este.
Karambol az M30-as autópályán: két jármű ütközött
BalesetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A 45-46-os kilométer között, Aszaló térségében történt a karambol csütörtök délután.
halálos baleset a 3-as főúton
Felfoghatatlan tragédia: gyermekek is életüket vesztették a 3-as főúton történt balesetben (frissítve)
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Súlyos baleset történt a 3-as főúton, Bükkábránynál szombaton. Öten életüket vesztették.