Ugrás a tartalomra

Tragédia: tini testvérpár fulladt a Balatonba

Létrehozva
Egy háromgyermekes család két gyerekét keresték, azonban már nem tudták megmenteni őket.

Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke arról számolt be az atv.hu-nak, hogy keresnek egy személyt Alsóbélatelepnél. Az eltűntnek volt egy testvére, akit nem sikerült újraéleszteni.

Egy háromgyermekes család két gyermekét keresték. Egyiküket korábban egy segítő találta meg, próbáltak az életéért küzdeni, de nem tudták megmenteni. A másik gyereket holtan találták meg a vízben.

Hozzátette azt is, hogy tudomásuk szerint a gyerekek úszástudása nem volt megfelelő ahhoz, hogy mély vízbe menjenek.

Az sonline.hu úgy tudja, hogy a család egy nappal a tragédia előtt érkezett a Balatonhoz. A 13 és 17 éves fiúk két külön matracon túlhaladtak a bójákon, annak ellenére, hogy egyikük sem tudott úszni. A szülők arra lettek figyelmesek, hogy már nem tartózkodnak a testvérek a matracokon. A keresést több helikopter is segítette, valamint a vízimentők négy szonáros hajója. Amikor megtalálták a fiúkat, hosszú időn át próbálkoztak a mentőegységek újraélesztéssel, sikertelenül.

Ez is érdekelhet

Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle (fotó)
Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A járműben csak a vezetője tartózkodott, aki időben ki tudott szállni.
Lillafüred
Fának hajtott egy autó Lillafüred határában
BalesetMiskolc
A 2505-ös út 45-ös kilométeréhez a diósgyőri tűzoltók vonultak csütörtök este.
Karambol az M30-as autópályán: két jármű ütközött
BalesetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A 45-46-os kilométer között, Aszaló térségében történt a karambol csütörtök délután.
halálos baleset a 3-as főúton
Felfoghatatlan tragédia: gyermekek is életüket vesztették a 3-as főúton történt balesetben (frissítve)
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Súlyos baleset történt a 3-as főúton, Bükkábránynál szombaton. Öten életüket vesztették.