Ugrás a tartalomra

A Kis-Hunyad – Dayka kereszteződésben csattantak

Létrehozva
A balesetben egy személy sérült meg könnyebben. 
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Két autó ütközött össze szerdán délben a Kis-Hunyad és a Dayka Gábor utcák kereszteződésében. Tekintve, hogy a baleset éppen a Miskolc Televízió és a minap.hu szerkesztőségének otthont adó saroképület előtt történt, munkatársaink másodpercek alatt a helyszínre értek, ahol rögtön felszedték az elsődleges információkat. 

Ezek szerint a Kis-Hunyadon Diósgyőr felől haladt a belváros irányába a karambolban érintett kék Suzuki, melynek vezetője a tiltótábla ellenére kísérelt meg balra, a Dayka Gábor utcára kanyarodni. Ekkor ütközött össze a Kis-Hunyad utcán az ellenkező irányba szabályosan közlekedő Reanult haszongépjárművel. 

Kép
baleset, kis-hunyad, dajka,
Fotó: Mocsári László


A megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője megerősítette információinkat. Szabó Csilla hozzátette, a balesetben egy személy sérült meg könnyebben, a körülményeket a rendőrség szabálysértési eljárás keretében vizsgálja. 

Ez is érdekelhet

Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle (fotó)
Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A járműben csak a vezetője tartózkodott, aki időben ki tudott szállni.
Lillafüred
Fának hajtott egy autó Lillafüred határában
BalesetMiskolc
A 2505-ös út 45-ös kilométeréhez a diósgyőri tűzoltók vonultak csütörtök este.
Karambol az M30-as autópályán: két jármű ütközött
BalesetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A 45-46-os kilométer között, Aszaló térségében történt a karambol csütörtök délután.
halálos baleset a 3-as főúton
Felfoghatatlan tragédia: gyermekek is életüket vesztették a 3-as főúton történt balesetben (frissítve)
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Súlyos baleset történt a 3-as főúton, Bükkábránynál szombaton. Öten életüket vesztették.