A vezető saját erejéből ki tudott szállni járművéből. Az encsi hivatásos tűzoltók áramtalanították a kocsit, a helyszínelést követően folytatják majd a műszaki mentési munkálatokat. Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom.
Árokba hajtott egy autó a 39-esen Gibártnál
Létrehozva
A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint félpályán lezárták az útszakaszt, ahol árokba hajtott, majd felborult egy gépkocsi a 39-es főút 4-es kilométerszelvényénél, Gibárt térségében.
Ez is érdekelhet
Véglegessé vált a lengyel buszsofőr letartóztatását elrendelő végzés
Helybenhagyta a Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa a Miskolci Járásbíróság múlt kedden meghozott végzését, amelyben az augusztus 16-án éjszaka az M3 autópályán balesetet szenvedett lengyel busz sofőrjének letartóztatását rendelték el.
A lengyel buszsofőr letartóztatásáról döntött a Miskolci Járásbíróság
Elrendelte az augusztus 16-án éjszaka az M3 autópályán balesetet szenvedett lengyel busz sofőrjének letartóztatását a Miskolci Járásbíróság.
A tetejére borult az egyik autó, miután karambolozott egy másik járművel Hejőbába és Sajószöged között
Két autó karambolozott Hejőbába és Sajószöged között szombat este.
Miskolci mentőkutyák találták meg a Tiszában eltűnt fiú holttestét
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszakóród térségében jártak bevetésen Hope-ék.