Ugrás a tartalomra

Vb-győztes sportoló halt meg a csomádi balesetben

Létrehozva
Magyar világbajnok sportoló halt meg a csomádi balesetben, amit egy bedrogozott fiatal okozott.

Hétfőn a Police.hu rendőrségi honlapon jelentették be, hogy kábítószer hatása alatt vezetett a Csomádnál vasárnap halálos baleset okozó férfi, emiatt őrizetbe vették és kezdeményezik a letartóztatását. A 20 éves férfi szervezetében a helyszíni mintavétel mutatta ki a marihuána nyomát. A sofőr őrbottyáni lakásán egy mosókapszulás dobozban 11 gramm kábítószergyanús növényi törmeléket, valamint két őrlőt és egy digitális mérleget is lefoglaltak a rendőrök.

A tájékoztatás szerint az őrbottyáni fiatalember előzésbe kezdett, a manővert nem tudta befejezni és összeütközött egy szabályosan közlekedő autóval. Egy 58 éves asszony meghalt, utasa súlyosan megsérült.

A Magyar Judo Szövetség hétfőn jelentette be, hogy a baleset áldozata Tamás Ibolya, a Budapest Spartacus, majd az UTE versenyzője, a magyar judosport jelentős alakja. 11-szeres magyar bajnok, 2010-ben az IJF Masters-világbajnokságon aranyérmet szerzett.

Életéért hiába küzdöttek a mentők, már nem tudtak segíteni rajta. Férjét, Illés Sándor judoedzőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Ez is érdekelhet

Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle (fotó)
Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A járműben csak a vezetője tartózkodott, aki időben ki tudott szállni.
Lillafüred
Fának hajtott egy autó Lillafüred határában
BalesetMiskolc
A 2505-ös út 45-ös kilométeréhez a diósgyőri tűzoltók vonultak csütörtök este.
Karambol az M30-as autópályán: két jármű ütközött
BalesetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A 45-46-os kilométer között, Aszaló térségében történt a karambol csütörtök délután.
halálos baleset a 3-as főúton
Felfoghatatlan tragédia: gyermekek is életüket vesztették a 3-as főúton történt balesetben (frissítve)
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Súlyos baleset történt a 3-as főúton, Bükkábránynál szombaton. Öten életüket vesztették.