Ugrás a tartalomra

A biztonsági öv életeket menthet, fokozottan ellenőriz a rendőrség

Létrehozva
Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség a megye útjain.
Kép
Fotók: Parai Roland

Nagyon sok olyan súlyos balesethez riasztják a rendőröket, ahol a tragédia megelőzhető lett volna a biztonsági öv használatával - tudtuk meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől, Janasóczki Attilától. Pedig a rendőrség nem győzi minden évben hangsúlyozni a biztonsági rendszer használatának fontosságát.

Hétfőn sorra intették le és ellenőrizték az autósokat Miskolc egyik forgalmas útszakaszán. A megye rendőrei is csatlakoztak ahhoz az Európai-szintű akcióhoz, amelynek során a passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrzik.

Kép

A sofőrök közül sokan belátják a biztonsági rendszer fontosságát. Rózsa Tamás például azt mondta a Miskolc Mának, hogy védelmet nyújt, és maga is tapasztalja az utóbbi időben, hogy sok a baleset a megye útjain.

- A biztonsági öv használata nem vicc, figyelni kell rá - tette hozzá.

Azoknál a sofőröknél, akik betartották a szabályokat, az ellenőrzés pár percet vett igénybe. Voltak azonban, akik bírságot kaptak.

Kép

Az ellenőrzéssorozat keretében nagy hangsúlyt fektetnek a rendőrök a gyermekbiztonsági rendszer helyes használatára is, ugyanis nem elég egy gyermeket beültetni az ülésbe, fontos, hogy ő is be legyen kötve.

- Mi, rendőrök, és közülünk is főleg a helyszínelők látják igazán, hogy mennyire fontos ezen eszközök használata - mutatott rá Janasóczki Attila. - Számtalan olyan baleseti helyszínnél voltunk már, ahol a tragédia megelőzhető lett volna, ha használták volna a biztonsági övet a sofőrök és az autó utasai. Az erre történő felhívást nem győzzük hangsúlyozni.

A passzív biztonsági eszközök használata fokozott ellenőrzésének célja a balesetek megelőzése és a közúti tragédiák csökkentése. A megye rendőrei ezen az akción kívül is nagy hangsúlyt fektetnek a biztonsági öv ellenőrzésére.

Ez is érdekelhet

Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle (fotó)
Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A járműben csak a vezetője tartózkodott, aki időben ki tudott szállni.
Lillafüred
Fának hajtott egy autó Lillafüred határában
BalesetMiskolc
A 2505-ös út 45-ös kilométeréhez a diósgyőri tűzoltók vonultak csütörtök este.
Karambol az M30-as autópályán: két jármű ütközött
BalesetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A 45-46-os kilométer között, Aszaló térségében történt a karambol csütörtök délután.
halálos baleset a 3-as főúton
Felfoghatatlan tragédia: gyermekek is életüket vesztették a 3-as főúton történt balesetben (frissítve)
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Súlyos baleset történt a 3-as főúton, Bükkábránynál szombaton. Öten életüket vesztették.