Ugrás a tartalomra

Villamosgázolás a Vasgyári piacnál: egy férfi szorult a szerelvény alá

Létrehozva
Péntek késő délután elgázolt a villamos egy negyven év körüli férfit a Vasgyári piacnál.
Kép
Fotó: Mocsári László

A férfi mentését a Miskolci Hivatásos Tűzoltók és a Mentőszolgálat munkatársai azonnal megkezdték. 

A baleset miatt néhány órán át villamospótló autóbuszok közlekedtek az Újgyőri főtér és Felső-Majláth között, majd – az MVK Zrt. közösségi felületén közöltek alapján – a helyszínelés végeztével a teljes villamosszakaszon megindult a szerelvények közlekedése.

A katasztrófavédelem fél nyolc után küldött értesítése alapján a helyi közlekedési vállalat különleges emelőjének segítségével kiszabadították a balesetet szenvedett személyt, majd átadták a mentőknek. Mindezt Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője megkeresésünkre megerősítette, hozzátette: a pár perccel negyed nyolc előtt kimentett férfit életveszélyes állapotban szállították el a helyszínről. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

Ez is érdekelhet

Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle (fotó)
Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A járműben csak a vezetője tartózkodott, aki időben ki tudott szállni.
Lillafüred
Fának hajtott egy autó Lillafüred határában
BalesetMiskolc
A 2505-ös út 45-ös kilométeréhez a diósgyőri tűzoltók vonultak csütörtök este.
Karambol az M30-as autópályán: két jármű ütközött
BalesetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A 45-46-os kilométer között, Aszaló térségében történt a karambol csütörtök délután.
halálos baleset a 3-as főúton
Felfoghatatlan tragédia: gyermekek is életüket vesztették a 3-as főúton történt balesetben (frissítve)
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Súlyos baleset történt a 3-as főúton, Bükkábránynál szombaton. Öten életüket vesztették.