Ugrás a tartalomra

Bizarr manőverrel portalanította a sávelválasztót az ittas sofőr az M3-ason (Videóval)

Létrehozva
Nemrég az M3-as autópálya káli szakaszán rögzítette a Magyar Közút egyik forgalomfigyelő kamerája, ahogy egy autós letarolja a belső sáv szalagkorlátját, majd onnan átcsapódik a leállósávba és onnan vissza a belsőbe.

 

Csodával határoson módon két arra haladó autóson éppen megúszta az ütközést. Mint kiderült, a balesetet szenvedett jármű vezetője ittas volt.

- Ez egy ékes példája annak, hogy milyen komoly baleseti tényező az ittasság, amellyel nemcsak magukat, hanem a többi közlekedőt is komoly veszélynek teszik ki az ilyen járművezetők - írja a közútkezelő, aki ezzel a videóval szeretné felhívni a figyelmet, hogy az autósoknak minden esetben dönteni kell: isznak vagy vezetnek.

Viszont volt pozitív része is a történetnek: a baleset után azonnal megállt egy jármű, a sofőr kitette a vészvillogót, az elakadásjelző háromszöget és irányította a forgalmat. Mindezt nagyon profin tette, ugyanis egy szolgálaton kívüli rendőr volt az illető, aki azonnal szolgálatba helyezte magát, ezért is volt rajta hatósági mellény. A gyors reagálásával a többi szakember kiérkezéséig segítette a közlekedőket, így nem történt további baleset a helyszínen.

Ez is érdekelhet

Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle (fotó)
Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A járműben csak a vezetője tartózkodott, aki időben ki tudott szállni.
Lillafüred
Fának hajtott egy autó Lillafüred határában
BalesetMiskolc
A 2505-ös út 45-ös kilométeréhez a diósgyőri tűzoltók vonultak csütörtök este.
Karambol az M30-as autópályán: két jármű ütközött
BalesetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A 45-46-os kilométer között, Aszaló térségében történt a karambol csütörtök délután.
halálos baleset a 3-as főúton
Felfoghatatlan tragédia: gyermekek is életüket vesztették a 3-as főúton történt balesetben (frissítve)
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Súlyos baleset történt a 3-as főúton, Bükkábránynál szombaton. Öten életüket vesztették.