Ugrás a tartalomra

Egy idős ember vesztette életét Keleméren

Létrehozva
Vasárnap kora délelőtt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kelemérre riasztották a tűzoltókat, ahol a Tompa Mihály úton, egy száznyolcvan négyzetméteres lakóházban az egyik ajtófélfa és ajtó izzott.

A tűzoltók a sűrű füsttel telítődött épületben rövid idő alatt megszüntették az izzást, parázslást - írják honlapjukon. Az épületet átvizsgálva az egyik helyiségben egy idős embert találtak, akinek az életét már nem lehetett megmenteni. A lakóházból kivittek egy 11,5 kilogrammos gázpalackot.

A tűz keletkezési okát és körülményeit vizsgálják.

Fontos, hogy fokozottan figyeljünk idős, egyedülálló hozzátartozóinkra, szomszédainkra, és hasznos lehet a füstérzékelő beszerelése is, amely időben jelzi a tűz keletkezését, így még van idő cselekedni.

Ez is érdekelhet

Véglegessé vált a lengyel buszsofőr letartóztatását elrendelő végzés
BalesetMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-Zemplén
Helybenhagyta a Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa a Miskolci Járásbíróság múlt kedden meghozott végzését, amelyben az augusztus 16-án éjszaka az M3 autópályán balesetet szenvedett lengyel busz sofőrjének letartóztatását rendelték el.
A lengyel buszsofőr letartóztatásáról döntött a Miskolci Járásbíróság
BalesetMiskolcBelföldVilág
Elrendelte az augusztus 16-án éjszaka az M3 autópályán balesetet szenvedett lengyel busz sofőrjének letartóztatását a Miskolci Járásbíróság.
Miskolci mentőkutyák találták meg a Tiszában eltűnt fiú holttestét
BalesetMiskolcBelföldKörnyezet
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszakóród térségében jártak bevetésen Hope-ék.