A rendőröket a Túr gátőre még hétfőn értesítette arról, hogy a folyót átívelő híd lábánál egy gépjármű nyomait fedezte fel, amely a megáradt folyóba vezet. A helyszínre riasztott mentőegyesületek búvárjai átvizsgálták a folyószakaszt és rövid időn belül megtalálták az elsüllyedt gépjárművet, utasterében pedig a jármű vezetőjének holttestét. Az autót a fehérgyarmati tűzoltók erőgép segítségével húzták a partra.
A sofőr eltűnését időközben a családtagjai is bejelentették a rendőrségen. Az eljárás eddigi adatai szerint 62 éves férfi vasárnap délután Sonkád irányából tartott Tisztaberekre, amikor eddig tisztázatlan okból nem az út vonalvezetésének megfelelően kanyarodott a hídra, lehajtott a védőgátról és a folyóba merült. A baleset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja a rendőrség.
Belehajtott a folyóba és meghalt egy férfi Tisztabereknél
Ez is érdekelhet
Véglegessé vált a lengyel buszsofőr letartóztatását elrendelő végzés
Helybenhagyta a Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa a Miskolci Járásbíróság múlt kedden meghozott végzését, amelyben az augusztus 16-án éjszaka az M3 autópályán balesetet szenvedett lengyel busz sofőrjének letartóztatását rendelték el.
A lengyel buszsofőr letartóztatásáról döntött a Miskolci Járásbíróság
Elrendelte az augusztus 16-án éjszaka az M3 autópályán balesetet szenvedett lengyel busz sofőrjének letartóztatását a Miskolci Járásbíróság.
A tetejére borult az egyik autó, miután karambolozott egy másik járművel Hejőbába és Sajószöged között
Két autó karambolozott Hejőbába és Sajószöged között szombat este.
Miskolci mentőkutyák találták meg a Tiszában eltűnt fiú holttestét
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszakóród térségében jártak bevetésen Hope-ék.