Árokba csúszott egy autóbusz a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírtura közelében vasárnap reggel - közölte honlapján a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) tájékoztatása szerint a balesetben ketten könnyebben megsérültek.
Az MTI érdeklődésére a mentőszolgálat azt írta, a helyszínről egy 20 év körüli nőt és egy 15 év körüli lányt további vizsgálatok és megfigyelés miatt szállítottak kórházba.
A katasztrófavédelmi igazgatóság korábbi tájékoztatása szerint a busz a 403-as főút és a 4102-es út körforgalmánál lesodródott az úttestről, átszakította a szalagkorlátot, majd oldalával az árokba borult.
A járművön harmincöten utaztak, közülük többen a nyíregyházi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt saját erejükből el tudták hagyni a járművet, a többieket az egységek mentették ki. Az autóbuszt minden utas elhagyta, részükre melegedő járat érkezik - közölték.
Az MTI munkatársa a helyszínen úgy értesült, a busz ukrán felségjelzésű volt, és Ausztriába tartott.
Árokba borult egy busz Nyírturánál
Létrehozva
Az ukrán rendszámú autóbuszon harmincöten utaztak, a balesetben ketten sérültek meg.
Ez is érdekelhet
Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle
A járműben csak a vezetője tartózkodott, aki időben ki tudott szállni.
Fának hajtott egy autó Lillafüred határában
A 2505-ös út 45-ös kilométeréhez a diósgyőri tűzoltók vonultak csütörtök este.
Karambol az M30-as autópályán: két jármű ütközött
A 45-46-os kilométer között, Aszaló térségében történt a karambol csütörtök délután.
Felfoghatatlan tragédia: gyermekek is életüket vesztették a 3-as főúton történt balesetben (frissítve)
Súlyos baleset történt a 3-as főúton, Bükkábránynál szombaton. Öten életüket vesztették.