Ugrás a tartalomra

Frontális ütközés a Gömöri felüljárón

Létrehozva
A forgalom rendőri irányítás mellett halad egy sávon, ezért például a belváros irányába csak lassan lehet közlekedni.

Két személygépkocsi frontálisan ütközött eddig tisztázatlan körülmények között Miskolcon a Gömöri felüljárón 8 óra 27 perc előtt – tudatta portálunkkal Dobi Tamás rendőr őrnagy, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. - A forgalom rendőri irányítás mellett halad egy sávon, ezért a József Attila úton hosszú kocsisor alakult ki, a belváros felé csak lassan lehet közlekedni. Az egyik járművezető a mellkasát fájlalta, de egyelőre vizsgálják, hogy személyi sérülés történt-e, illetve mekkora anyagi kár keletkezett a balesetben. A lakosságot kérik, hogy óvatosan autózzanak a területen - mondta. 

A legfrissebb információink szerint mostanra helyreállt a forgalmi rend és zavartalan a közlekedés a Gömöri felüljárón. 

(A külső képünk illusztráció. Fotó: Mocsári László)

Ez is érdekelhet

Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle (fotó)
Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A járműben csak a vezetője tartózkodott, aki időben ki tudott szállni.
Lillafüred
Fának hajtott egy autó Lillafüred határában
BalesetMiskolc
A 2505-ös út 45-ös kilométeréhez a diósgyőri tűzoltók vonultak csütörtök este.
Karambol az M30-as autópályán: két jármű ütközött
BalesetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A 45-46-os kilométer között, Aszaló térségében történt a karambol csütörtök délután.
halálos baleset a 3-as főúton
Felfoghatatlan tragédia: gyermekek is életüket vesztették a 3-as főúton történt balesetben (frissítve)
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Súlyos baleset történt a 3-as főúton, Bükkábránynál szombaton. Öten életüket vesztették.