Ugrás a tartalomra

Baleset történt a József Attila utca MVK telephelyéhez közeli szakaszán

Létrehozva
Egy teherautó és egy személygépkocsi ütközött össze Miskolcon szerda kora délután.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Felsőzsolca irányából Miskolc belvárosa felé közlekedve egy hatalmas közlekedési baleset foglalja el a négysávos utat a József Attila utcán, az MVK telephelyéhez közeli szakaszon – tette közzé a közösségi média egyik miskolci csoportjában egy felhasználó. A részletekről a rendőrséget kérdeztük. 

– Teher- és személyautó ütközött össze a József Attila utcában. Az elsődleges információk szerint a balesetben egy személy megsérült. A négysávos út egyetlen sávja járható rendőri irányítás mellett. Jelenleg is tart a helyszínelés, a baleset körülményeit vizsgálja a rendőrség – nyilatkozta lapunknak Zupkó Jázmin, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Ez is érdekelhet

Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle (fotó)
Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A járműben csak a vezetője tartózkodott, aki időben ki tudott szállni.
Lillafüred
Fának hajtott egy autó Lillafüred határában
BalesetMiskolc
A 2505-ös út 45-ös kilométeréhez a diósgyőri tűzoltók vonultak csütörtök este.
Karambol az M30-as autópályán: két jármű ütközött
BalesetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A 45-46-os kilométer között, Aszaló térségében történt a karambol csütörtök délután.
halálos baleset a 3-as főúton
Felfoghatatlan tragédia: gyermekek is életüket vesztették a 3-as főúton történt balesetben (frissítve)
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Súlyos baleset történt a 3-as főúton, Bükkábránynál szombaton. Öten életüket vesztették.