Ugrás a tartalomra

Két autóbusz ütközött össze Miskolcon

Létrehozva
Két autóbusz ütközött össze hétfő délután Miskolcon - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Kép
Fotó: police.hu

Dobi Tamás tájékoztatása szerint egy helyi járat és egy távolsági busz karambolozott a Zsolcai kapuban. A balesetben egy utas könnyebben megsérült, az egyik busz sofőrje pedig a fülkébe szorult - tette hozzá.
A helyszínen rendőri irányítás mellett folyamatos a forgalom, de torlódásra lehet számítani.

Ez is érdekelhet

Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle (fotó)
Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A járműben csak a vezetője tartózkodott, aki időben ki tudott szállni.
Lillafüred
Fának hajtott egy autó Lillafüred határában
BalesetMiskolc
A 2505-ös út 45-ös kilométeréhez a diósgyőri tűzoltók vonultak csütörtök este.
Karambol az M30-as autópályán: két jármű ütközött
BalesetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A 45-46-os kilométer között, Aszaló térségében történt a karambol csütörtök délután.
halálos baleset a 3-as főúton
Felfoghatatlan tragédia: gyermekek is életüket vesztették a 3-as főúton történt balesetben (frissítve)
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Súlyos baleset történt a 3-as főúton, Bükkábránynál szombaton. Öten életüket vesztették.