Ugrás a tartalomra

Kiütötték a villamost kora reggel a perecesi elágazásnál Miskolcon

Létrehozva
A baleset a Kiss tábornok utca és a Lorántffy utca kereszteződésében történt a hajnali órákban. Az MVK frissített közleménye szerint a műszaki mentés befejeződött és fokozatosan helyreáll a megszokott menetrend a vonalon.
Kép
Fotók: Hollósy András Facebook

Az MVK Zrt. közlése szerint, egy személyautó a villamosnak ütközött a Kiss tábornok utca és a Lorántffy utca kereszteződésében, melynek következtében a villamos kisiklott. Az Újgyőri főtér és Felső-Majláth végállomás között villamospótló autóbuszok közlekednek.

Kép

Előzetes információk alapján a balesetet okozó személygépkocsi a Lorántffy Zsuzsanna utcából nagy sebességgel kihajtva ütközött a villamosnak, akkora erővel, hogy a szerelvény szinte keresztbe fordult az úton. Ahogyan az a fotókon is látható. A személygépkocsi totálkárosra tört, jelentős kár keletkezett a villamosban is. A balesetben a személygépkocsi vezetője sérült meg, a helyszínre mentő érkezett.

Kép

A rendőrség szerint a kereszteződésben ebben a korai órában - nem sokkal négy óra után - még nem működtek a jelzőlámpák, a személygépkocsi vezetője pedig nem vette figyelembe a táblák jelzéseit, és nem adta meg az elsőbbséget a villamosnak. A pontos tényállást a helyszínelés során állapítják meg.

Az Újgyőri főtér és Felső-Majláth végállomás között a helyszínelés végéig és a roncsok eltakarításáig villamospótló autóbuszok közlekednek. Nem jár a Pereces felé közlekedő 6-os autóbusz sem. A belváros felől érkező gépjárműforgalmat elterelik a rendőrök.

Kép

Fabó Miklós videója, a Miskolcon láttam csoportból ITT.

Frissítés: Ismét teljes vonalon járnak a villamosok. Ma kora reggel baleset történt a Kiss tábornok utca és a Lorántffy utca kereszteződésében: egy autó ütközött a villamossal, aminek következtében a villamos kisiklott. Az Újgyőri főtér és Felső-Majláth között villamospótló buszok jártak, a 6-os busz pedig terelt útvonalon közlekedett az Újgyőri főtér irányába A villamos műszaki mentése befejeződött, az MVK folyamatosan állítja helyre a menetrend szerinti közlekedést - írják legfrissebb közleményükben.

A műszaki mentésről készült képgalériánkért kattints a fotóra:

Preview Image
A helyszínelés és a műszaki mentés képei. Fotók: Osztie Tibor

Ez is érdekelhet

Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle (fotó)
Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A járműben csak a vezetője tartózkodott, aki időben ki tudott szállni.
Lillafüred
Fának hajtott egy autó Lillafüred határában
BalesetMiskolc
A 2505-ös út 45-ös kilométeréhez a diósgyőri tűzoltók vonultak csütörtök este.
Karambol az M30-as autópályán: két jármű ütközött
BalesetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A 45-46-os kilométer között, Aszaló térségében történt a karambol csütörtök délután.
halálos baleset a 3-as főúton
Felfoghatatlan tragédia: gyermekek is életüket vesztették a 3-as főúton történt balesetben (frissítve)
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Súlyos baleset történt a 3-as főúton, Bükkábránynál szombaton. Öten életüket vesztették.