Ugrás a tartalomra

Frontális karambol Sátoraljaújhelyen

Létrehozva
A 37-es főút érintett szakaszán forgalomkorlátozásra kell számítani.
Kép
Képünk illusztráció / Fotó: police.hu

Frontálisan karambolozott egy személyautó és egy kisbusz Sátoraljaújhelyen, a Várhegyen, azaz a 37-es főút 74-es kilométerszelvényénél. A város hivatásos tűzoltói végzik a műszaki mentést, amelynek során áramtalanítják a járműveket. A helyszínen dolgoznak a társhatóságok is. A főút érintett szakaszán forgalomkorlátizásra kell számítani - adta hírül vasárnap koradélután az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság VÉSZ alkalmazása. 

Ez is érdekelhet

Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle (fotó)
Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A járműben csak a vezetője tartózkodott, aki időben ki tudott szállni.
Lillafüred
Fának hajtott egy autó Lillafüred határában
BalesetMiskolc
A 2505-ös út 45-ös kilométeréhez a diósgyőri tűzoltók vonultak csütörtök este.
Karambol az M30-as autópályán: két jármű ütközött
BalesetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A 45-46-os kilométer között, Aszaló térségében történt a karambol csütörtök délután.
halálos baleset a 3-as főúton
Felfoghatatlan tragédia: gyermekek is életüket vesztették a 3-as főúton történt balesetben (frissítve)
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Súlyos baleset történt a 3-as főúton, Bükkábránynál szombaton. Öten életüket vesztették.