Ugrás a tartalomra

Emberek közé hajtott egy autó egy németországi városban

Létrehozva
A karneváli szezon alkalmából rendeztek felvonulást Mannheimben.

Emberek közé hajtott hétfőn egy autó a nyugat-németországi Mannheimben – írja a Reuters a helyi Mannheimer Morgen című napilap alapján, amely szemtanúkra hivatkozott. A hírt Magyarországon először a Telex írta meg.

A lap hozzátette: a német Rajna-vidék városaiban tömegek gyűltek össze a karneváli szezon alkalmából rendezett felvonulásokra, ekkor történt a gázolás.

Az esetről tudósító Mannheim24 oldal cikkét IDE kattintva tudja elolvasni. Itt már azt is írják, hogy a helyszínen tartózkodó tudósítójuk szerint elfogták az elkövetőt. A lakosságnak el kellett hagynia a városközpontot. A hidakat a rendőrség lezárta, ellenőrzéseket tartanak azokon.

A BBC-nek egy halálos áldozatról és több sérültről számolt be a rendőrség. A Bild viszont két halottról és több mint húsz sérültről tud.

Még egy hónapja sincs, hogy február elején Münchenben hajtott tömegbe egy autó, sokan megsérültek, köztük gyermekek is.

 

Ez is érdekelhet

Véglegessé vált a lengyel buszsofőr letartóztatását elrendelő végzés
BalesetMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-Zemplén
Helybenhagyta a Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa a Miskolci Járásbíróság múlt kedden meghozott végzését, amelyben az augusztus 16-án éjszaka az M3 autópályán balesetet szenvedett lengyel busz sofőrjének letartóztatását rendelték el.
A lengyel buszsofőr letartóztatásáról döntött a Miskolci Járásbíróság
BalesetMiskolcBelföldVilág
Elrendelte az augusztus 16-án éjszaka az M3 autópályán balesetet szenvedett lengyel busz sofőrjének letartóztatását a Miskolci Járásbíróság.
Miskolci mentőkutyák találták meg a Tiszában eltűnt fiú holttestét
BalesetMiskolcBelföldKörnyezet
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszakóród térségében jártak bevetésen Hope-ék.