Ugrás a tartalomra

Árokba hajtott egy kamion a 304-es főúton, Miskolcnál

Létrehozva
Az M30-as felhajtója közelében lezárták az utat a műszaki mentés miatt.
Kép
Képünk illusztráció

Letért az útról és árokba hajtott egy kamion a 304-es főút 3-as kilométerszelvényénél, az M30-as autópálya közelében, Miskolc térségében március 12-én, szerda este. A miskolci hivatásos tűzoltók műszaki mentés céljából érkeztek a helyszínre. A munkálatokat egy daru is segíti. A beavatkozások ideje alatt az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták - tudtuk meg a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság VÉSZ alkalmazásából. 

Janasóczki Attila rendőr alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője érdeklődésünkre elmondta, hogy nem történt baleset, így nincs sérült. A kamion az út melletti murvás részre lehúzódott, de a kereke megsüllyedt és nem tudott továbbmenni, úgyhogy műszaki mentésre van szüksége. 

 

Ez is érdekelhet

Véglegessé vált a lengyel buszsofőr letartóztatását elrendelő végzés
BalesetMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-Zemplén
Helybenhagyta a Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa a Miskolci Járásbíróság múlt kedden meghozott végzését, amelyben az augusztus 16-án éjszaka az M3 autópályán balesetet szenvedett lengyel busz sofőrjének letartóztatását rendelték el.
A lengyel buszsofőr letartóztatásáról döntött a Miskolci Járásbíróság
BalesetMiskolcBelföldVilág
Elrendelte az augusztus 16-án éjszaka az M3 autópályán balesetet szenvedett lengyel busz sofőrjének letartóztatását a Miskolci Járásbíróság.
Miskolci mentőkutyák találták meg a Tiszában eltűnt fiú holttestét
BalesetMiskolcBelföldKörnyezet
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszakóród térségében jártak bevetésen Hope-ék.