Ugrás a tartalomra

Busz és személyautó ütközött Kazincbarcika és Berente között

Létrehozva
A baleset miatt a Hadak útja és a Zemplény utca kereszteződésben forgalomkorlátozásra kell számítani.

Busz és személyautó ütközött össze Kazincbarcika és Berente találkozásánál, a Hadak útja és a Zemplény utca kereszteződésében március 12-én, szerda este. A balesethez a helyi hivatásos tűzoltók vonultak ki, akik áramtalanították a gépkocsit. Az érintett útszakaszom forgalomkorlátozás van érvényben - tudtuk meg a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság VÉSZ alkalmazásából. 

Janasóczki Attila rendőr alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője érdeklődésünkre elmondta, hogy a balesetben senki sem sérült meg, a járművek csak anyagi kárt szenvedtek.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle (fotó)
Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A járműben csak a vezetője tartózkodott, aki időben ki tudott szállni.
Lillafüred
Fának hajtott egy autó Lillafüred határában
BalesetMiskolc
A 2505-ös út 45-ös kilométeréhez a diósgyőri tűzoltók vonultak csütörtök este.
Karambol az M30-as autópályán: két jármű ütközött
BalesetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A 45-46-os kilométer között, Aszaló térségében történt a karambol csütörtök délután.
halálos baleset a 3-as főúton
Felfoghatatlan tragédia: gyermekek is életüket vesztették a 3-as főúton történt balesetben (frissítve)
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Súlyos baleset történt a 3-as főúton, Bükkábránynál szombaton. Öten életüket vesztették.