Ugrás a tartalomra

Baleset történt Miskolc közelében

Létrehozva
Három autó ütközött össze szombaton kicsivel dél után, Onga felé a 3-as főúton, az Arnóti körforgalom felé.

Összeütközött két személygépkocsi és egy kisteherautó a 3-as főúton. A miskolci hivatásos tűzoltók végezték a műszaki mentést. Az egység áramtalanította a járműveket. A főút érintett szakaszán forgalomkorlátozásra kellett számítani – tájékoztatott a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság.

A Felsőzsolcai körforgalom után (itt egyébként a rendőrség már nem engedte az autósokat Onga felé menni), az ún. Turbó és az Arnóti körforgalom között, Miskolcról kifelé történt a baleset.

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

Egy könnyebb sérültje van a balesetnek.

A forgalmat átmenetileg Felsőzsolca felé terelték, órákig jelentős torlódás volt az érintett helyszínen.

 

Ez is érdekelhet

Véglegessé vált a lengyel buszsofőr letartóztatását elrendelő végzés
BalesetMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-Zemplén
Helybenhagyta a Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa a Miskolci Járásbíróság múlt kedden meghozott végzését, amelyben az augusztus 16-án éjszaka az M3 autópályán balesetet szenvedett lengyel busz sofőrjének letartóztatását rendelték el.
A lengyel buszsofőr letartóztatásáról döntött a Miskolci Járásbíróság
BalesetMiskolcBelföldVilág
Elrendelte az augusztus 16-án éjszaka az M3 autópályán balesetet szenvedett lengyel busz sofőrjének letartóztatását a Miskolci Járásbíróság.
Miskolci mentőkutyák találták meg a Tiszában eltűnt fiú holttestét
BalesetMiskolcBelföldKörnyezet
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszakóród térségében jártak bevetésen Hope-ék.