Ugrás a tartalomra

Komolyan fejre állt - beállt a 25-ös főút

Létrehozva
Baleset történt Ózd és Arló között.

Félpályán halad a forgalom a 25-ös főút érintett szakaszán - közölte a katasztrofavedelem.hu.

Mint írják, megcsúszott az úttesten, felborult, majd újra a kerekeire állt egy gépkocsi Ózd és Arló között, a 25-ös főút 64-es kilométerszelvénye közelében. A járműben csak a vezetője utazott, aki az ózdi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt ki tudott szállni. A balesethez a társhatóságok is megérkeztek, félpályás útlezárás mellett végzik a munkálatokat.

(Címlapképünk AI-generált illusztráció!)

Ez is érdekelhet

Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle (fotó)
Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A járműben csak a vezetője tartózkodott, aki időben ki tudott szállni.
Lillafüred
Fának hajtott egy autó Lillafüred határában
BalesetMiskolc
A 2505-ös út 45-ös kilométeréhez a diósgyőri tűzoltók vonultak csütörtök este.
Karambol az M30-as autópályán: két jármű ütközött
BalesetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A 45-46-os kilométer között, Aszaló térségében történt a karambol csütörtök délután.
halálos baleset a 3-as főúton
Felfoghatatlan tragédia: gyermekek is életüket vesztették a 3-as főúton történt balesetben (frissítve)
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Súlyos baleset történt a 3-as főúton, Bükkábránynál szombaton. Öten életüket vesztették.