Ugrás a tartalomra

Újabb tragédia, ismét a vonat elé lépett valaki Miskolcon

Létrehozva
Embert gázolt a vonat Miskolcon pénteken délben.

Elgázolt egy embert a vonat Miskolcon, a Csokonai Vitéz Mihály utcai vasúti átjáróban – tájékoztatott honlapján a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság.

A baleset miatt nem tud továbbmenni a szerelvény, ezért a rajta utazóknak a város hivatásos tűzoltói segítenek átszállni a mentesítő járatra.

A MÁV tájékoztatása szerint a Miskolc - Szerencs, valamint a Miskolc - Hidasnémeti vonalon 10-30 perccel hosszabb menetiőre kell számítani, mert Miskolc-Tiszai és Felsőzsolca között baleseti helyszínelés miatt csak az egyik vágányon közlekedhetnek a vonatok.

Közölték azt is, hogy a Füzesabonyból 9:36-kor Nyíregyházára elindult személyvonat (5042) Miskolcon a Csokonai Vitéz Mihály utcai vasúti átjárónál elütött egy – feltehetően öngyilkossági szándékkal a vonat elé lépett – embert.

Ez már a második hasonló eset alig pár napon belül. Ahogy arról lapunk beszámolt, szerda este elütött egy embert a Miskolc-Tiszai pályaudvarról Ózdra közlekedő személyvonat Miskolcon, a Bajcsy-Zsilinszky utca közelében. A helyszínről egy 60 év körüli férfit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba a mentők. Annál az esetnél is felmerült, hogy a férfi feltehetőleg öngyilkos akart lenni, ezért lépett a sínekre, az érkező vonat elé.

Van segítség! Bárki kerülhet olyan krízishelyzetbe, amelyet külső segítséggel tud átvészelni. Ha ön is úgy érzi, hogy segítségre van szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévőknek fenntartott, ingyenesen hívható 06-80/820-111-es telefonszámot! Baj esetén pedig a 112-es segélyhívó számot.

Ez is érdekelhet

Busz és autó karambolozott Miskolcon - teljes útzárat okozva
BalesetMiskolc
A Kazinczy Ferenc utcában dolgoznak a tűzoltók.
Olvad a természetes vizek jege, életveszélyes azokon tartózkodni
BalesetBelföldKörnyezet
Az enyhülő időjárás miatt olvad a természetes vizek jege, ezért életveszélyes a jégen tartózkodni, a Balatonon jelenleg négy helyen szabad korcsolyázni - közölte az operatív törzs szombaton az MTI-vel.
Idős férfi vesztette életét a borsodi lakástűzben
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Szombat reggel kigyulladt egy lakóház egyik szobája Encsen, a Vágóhíd úton.
Ítélet született a tiszaújvárosi halálos motorosgázolás ügyében
BalesetBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott a Tiszaújvárosi Járásbíróság a 2024 novemberében Tiszaújváros közelében történt közúti baleset ügyében, amelyben a sértett motorkerékpáros életét vesztette.