Ugrás a tartalomra

Megválasztották az ország első női államfőjét

Létrehozva
Megválasztotta köztársasági elnökké Novák Katalint az Országgyűlés csütörtökön.

Kép
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A volt családokért felelős tárca nélküli miniszter 137 támogató szavazatot kapott a titkos voksoláson, amelynek eredményességéhez kétharmados többségre volt szükség.    

A szavazólapot 195 képviselő vette fel. A 188 érvényes voks közül Novák Katalin 137-et kapott. Az ellenzéki frakciók jelöltjére, Róna Péter közgazdászra 51 szavazat érkezett.    

Novák Katalin május 10-én lép hivatalába, ő lesz a hatodik köztársasági elnök a rendszerváltás után. 

Ahogyan az ismert, Áder János jelenlegi köztársasági elnököt 2012. május 2-án választotta meg az Országgyűlés és nyolc nappal később, 10-én lépett hivatalába. 2017. március 13-án újraválasztották a köztársasági elnöki tisztségében.

Áder Jánost megelőzően 2010 és 2012 között a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó Schmitt Pál volt a köztársasági elnök, ő plágiumbotránya miatt kényszerült lemondani.

A rendszerváltozás után a harmadik Magyar Köztársaság első elnöke Göncz Árpád volt, ő 1990 és 2000 között töltötte be ezt a tisztséget. 2000 és 2005 között Mádl Ferenc, 2005 és 2010 között Sólyom László volt a köztársaság elnöke. 

Ez is érdekelhet

Napos idő várható vasárnap, megélénkülő széllel
BelföldKörnyezet
Gyengén felhős, napsütéses időjárás várható vasárnap, 28 Celsius-fokos maximummal és megélénkülhet az északnyugati szél.
Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.