Ugrás a tartalomra

Horror Borsodban: nem adott neki cigit, ezért felgyújtotta

Létrehozva
Emberölési kísérlet miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, aki Szendrőládon benzinnel lelocsolta és felgyújtotta barátját, mert nem adott neki cigarettát.

A vádirat szerint a borsodi településen lakó, alkalmi munkákból élő, italozó életmódot folytató vádlott tavaly júniusban felkereste a barátját, akivel közösen bort fogyasztottak. Délután elmentek a helyi kocsmába folytatva italozásukat, zárást követően pedig a férfi házában alkoholizáltak tovább.

A hajnali órákban a vádlott egy szál cigarettát kért a barátjától, aki viszont nem tudott adni, emiatt szóváltás alakult ki közöttük. A vádlott felvette a szobában lévő, benzinnel megtöltött flakont, az üzemanyaggal lelocsolta a heverőn ülő sértettet, majd öngyújtóval meggyújtotta.

A férfi ruházata azonnal lángra kapott, megpróbálta a kezével ütögetve oltani, illetőleg levenni az égő ruhadarabokat. A vádlott ezt látva a konyhaasztal alatt tárolt műanyag vödörben lévő vízzel leöntötte a sértettet.

Ezután, mivel észrevette, hogy a ház előtt megjelentek a szomszédok, anélkül, hogy a megégett sértetthez segítséget hívott volna, a hátsó ablakon kimászva elmenekült az épületből.

A sértett másod-, harmadfokú égési sérüléseket szenvedett el, közvetlen életveszélyes állapotba került. Az idejekorán megkezdett orvosi kezelés nélkül halála bizonyosan bekövetkezett volna.

– Az ügyészség a büntetlen előéletű letartóztatásban lévő vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra – tájékoztatta lapunkat Jogg Zsolt, a főügyészség helyettes sajtószóvivője, aki érdeklődésünkre elmondta, hogy az eset Szendrőládon történt tavaly júniusban.

Ez is érdekelhet

Félpályán halad a forgalom a határon, baleset történt
Borsod-Abaúj-ZemplénBelföldBulvárBaleset
Félpályán halad a forgalom a Fő utca érintett szakaszán. Baleset történt Pácinban.
Pincetűz. Forrás: katasztrófavédelem
Füst és lángok ébresztették a felsőzsolcaiakat: tűz miatt riasztották a tűzoltókat
Borsod-Abaúj-ZemplénMiskolcBulvárHavaria
A tűzoltók a Móricz Zsigmond utcába vonultak ki. Tűz ütött ki Felsőzsolcán.
Eláruljuk, hogyan óvhatjuk ősszel a süniket
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Még, ha nem is látjuk, teljes süncsaládok telelhetnek át a kertünkben, ha engedjük nekik. Viszont az égetés végzetes lehet számukra!
Folytatódik a véradási kampány a vármegyében
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
A következő hétre is meghirdette a véradási lehetőségeket az Országos Vérellátó Szolgálat, aki teheti segítsen embertársain.