Ugrás a tartalomra

Bekábszerezve szúrta meg utastársát

Létrehozva
A gyanúsított azt hallucinálta, hogy meg akarják ölni, útitársa azonban nem vette ezt komolyan, és ott akarta hagyni a vonat kabinjában. Erre volt válasz a késelés.
Kép

Vádat emelt a férfi ellen, aki egy vonatfülkében szúrta meg utastársát, miután szóváltásba kerültek egymással – írja hétfői közleményében a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

A vádirat szerint a mongol állampolgár vádlott kábítószerezett, beállt, így szállt fel tavaly októberében egy vonatra, ami Debrecenből közlekedett Miskolcra. Bement abba a kabinba, ahol egy jordán férfi ült és angolul panaszkodni kezdett neki, hogy őt meg akarják ölni. Egyre agresszívabbá vált és szóváltásba került a férfival.

A másik férfi úgy döntött, hogy elhagyja a kabint, ülőhelyéről felállt, a polcról levette a táskáját. A vádlott azonban ettől ideges lett és a kabátzsebéből elővett egy több mint tíz centis pengehosszúság kést és a sértett hasa irányába szúrt, aki védekezésül maga elé tartotta a jobbkarját, amelyet a szúrás eltalált.

A sértett eltolta magától a vádlottat, majd segítségért kiabált, amit a jegykezelő meghallott. A sértettet kihúzta a kabinból, az ajtót rázárta a vádlottra, majd értesítette a rendőrséget.

A szúrás következtében a sértett közvetetten életveszélyes állapotba került, a közvetlenül életveszélyes sérülést csak a védekező mozdulatnak köszönhette. Az ügyészség a büntetett előéletű előzetes kényszergyógykezelés hatálya alatt álló vádlott felmentését indítványozta, egyidejű kényszergyógykezelésének elrendelésével.

Címkék

Ez is érdekelhet

Kitört a háború egy kompon
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság egy Sajó folyón közlekedő kompon történt konfliktus ügyében.
Kezdd a tavaszt véradással
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
A Magyar Vöröskereszt a vérellátás zavartalan biztosítása érdekében újabb véradásokat szervez március első hetében Miskolcon és a vármegye több településén.
Csomagautomatákat tört fel a borsodi férfi
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Mezőkövesdi Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint több településen is csomagautomatákat tört fel.
Először Borsodban dörrent meg az ég
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Miskolcot is elérte az országban tomboló zivatarhalmaz.