Ugrás a tartalomra

Borsod-Abaúj-Zemplén

Megszűnt a SZÉP-kártyás élelmiszer-vásárlás
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Bár hivatalos tájékoztatás nincs, több üzlet és például az OTP honlapja is jelzi, hogy július 2-ától már nem lehet SZÉP-kártyával élelmiszert vásárolni.
Kellemesebb lesz eljutni Kistokajba Miskolcról
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több száz méter hosszan újul meg az aszfalt a Miskolc és Kistokaj közötti mellékúton.
Rálőtt a DJ-re, mert szerinte túl hangos volt a zene a lagziban
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy 36 éves férfi ellen, aki egy borsodi kistelepülési esküvőn vett részt. Éjfélre ittas lett, és a nála lévő légfegyver-lövedékkel töltött légpisztollyal többször rálőtt a "DJ"-re, mert zavarta a hangos zene.
Életmentő gépet kapott adományba az újszülött intenzív osztály
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az Alapítvány az Alapítványokért Plüss Kommandó nevű szervezet önzetlen adománya segíti majd a beteg gyermekek gyógyulását. Az inkubátor, a hozzá tartozó transzporter és a babafészkek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központ Újszülött Intenzív Osztályára kerültek.
Varázslatos levendulaünnep Keresztétén
SzabadidőBorsod-Abaúj-Zemplén
Mindössze 36-an laknak a gyönyörű környezetben levő Keresztétén, szombaton mégis 600-nál többen vettek részt a Levendulafesztivál rendezvényein.
Képgaléria
Madártávlatból a pusztítás - él a tűzügyelet
HavariaMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Bár a madarak elrepültek, kollégánk légifelvételein jól látszik, mekkora károkat okozott a tűz a Bükk-fennsíkon. Az érintett területen tűzőrséget biztosítanak, hogy megakadályozzák a lángok újabb fellobbanását.
Helyzetjelentés: a lángok elaludtak, a tűzoltók nem pihennek
HavariaMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Heroikus volt a küzdelem a Bükkben, az éjszakai vihar is segítette az oltást.
Képgaléria
Eloltották a bükki erdőtüzet!
HavariaMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Nagy erőkkel védekeztek a megye tűzoltóegységei, így a Bükk-fennsíkon péntek délután kitört erdőtüzet végül szombat kora hajnalra sikerült eloltaniuk. Munkatársunk, Horváth Csongor az este folyamán a Lusta-völgyön keresztül próbálta megközelíteni a helyszínt, de őt is visszafordították. Fotókat viszont készített.
Kitüntettek és kineveztek a Semmelweis-napon
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház dolgozói a Magyar Egészségügy Napját megelőző délutánon ünnepelték a Semmelweis-napot. A jeles szakmai nap apropójából átadták a Semmelwes-díjakat, elismerték a kimagasló munkát, illetve adjunktusokat és főorvosokat neveztek ki.
Új rendőr-főkapitánya van a megyének
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Czinege László rendőr dandártábornok Balogh János országos rendőrfőkapitánytól vette át a kinevezési parancsot a csütörtökön megtartott ünnepi állománygyűlésen.
Serkentőleg hat a prevencióra a megyei kábszerfórum
MiskolcEgészségOktatásBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A kábítószer-ellenes világnap alkalmából idén is többnapos programmal készült a Miskolci Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. A rendezvény szerdán a Városházán tartott szakmai fórummal zárult. 
Vádemelés a tiszai hajós baleset ügyében
Borsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 72 éves férfi ellen a vízi közlekedés halált okozó gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt, aki 2021. szeptemberében egy kisgéphajóval összeütközött a Tiszán az előtte keresztbe fordult ladikkal.
Folyamatosan emelkednek a lakbérek országszerte
MiskolcGazdaságBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Gyorsuló ütemben nőttek a lakbérek májusban: az előző hónaphoz képest országosan 2,6 százalékkal emelkedtek a kínálati árak - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com kedden közzétett lakbérindexéből.
Új polgármester lett Ongán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap tartották Ongán az időközi önkormányzati választást, amelyre azért volt szükség, mert a település korábbi vezetője, Madzin Tibor januárban elhunyt. A város új vezetője a független Trizsi Zalán lett az ugyancsak függetlenként induló Takács Lászlóval szemben.
Megfojtotta súlyos beteg apját
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 37 éves férfi ellen többszörösen minősülő emberölés bűntette miatt, aki 2021 márciusában, kazincbarcikai lakásukon a vele együtt élő mozgáskorlátozott, önmagát ellátni nem tudó apját levetkőztette, betette a fürdőkádba, majd a száj- és orrnyílását a kezével leszorította, amíg édesapja megfulladt.
Minden évben együtt horgásznak, hogy az elhunyt operatőrre emlékezzenek
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hetedik alkalommal rendezték meg az elmúlt hétvégén Tiszafüreden a Hegyi Lászlóról elnevezett horgászversenyt. A 2016-ban tragikus hirtelenséggel elhunyt operatőr kollégánkra így emlékeznek.
Baleset történt Hernádkaknál, egy ember életét vesztette
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az utat a rendőrök a helyszínelés idejére lezárták, Gesztely és Újharangod felé kell kerülni.
Két szakosztály, egy cél
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Együttműködési megállapodást kötött a Borsod Sport Klub (BSK) és az MVSC, ami a női kézilabda szakosztályok munkáját könnyíti a jövőben.
Képgaléria
Felekezetek találkozójának nevezik, de keresztény fesztiválként élik meg 
SzabadidőMiskolcEgyházBorsod-Abaúj-Zemplén
Ötödik alkalommal rendezik meg a MIÉRTT Keresztény Fesztivált június utolsó hétvégéjén Miskolcon. A Táncsics tér 1. szám alatt tartott háromnapos program idei szlogenje: „Ébredj!”
Veszélyes vizeken
SzabadidőMiskolcEgészségBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Sajnos alig múlik el úgy nyár, hogy ne járna áldozattal a szabadvízi fürdőzés. Mikor és mitől válik veszélyessé? A rendőrség válaszol.