Borsod-Abaúj-Zemplén
Tibi bácsi csendesen elaludt
Ritkán van módja az embernek olyan egyéniséggel találkoznia, akiről elsőre az a gondolata támad - mert úgy árad belőle az energia -, hogy másnap reggel, ha kinéz az ablakán, azt veszi észre: valaki eltolta az Avast.
Tényleg elkezdődött?
Összevonhatják a vidéki iskolák felsőtagozatait.
Díjaztak, üléseztek, új "miskolcikumokat" javasoltak
A Szinvavölgyi Néptáncműhely és utánpótlás csoportjai, valamint az Orthodox templom és Múzeum kapta idén a Kincseink- Megyei Értékdíjat.
Átmozgatta a gyerekeket, átmozgatja a szíveket
Galamb Alex nem csak munkaszeretetre nevel, a gyerekek egészségét is szem előtt tartja.
Haltetemre hívás: elvileg nincs komoly baj Mályiban
Nem vízszennyezés áll a Mályi-tónál tapasztalt tömeges halpusztulás mögött. A megszólaltatott szakértők egyöntetűen arra jutottak: egyszerűen csak túlszaporodott a populáció.
Játékosan közlekedtek
Családokat várt közlekedésbiztonsági vetélkedőjére a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság szombaton.
Lehozzák nekünk a csillagokat
Répáshutai látogatással folytatódott a MIDMAR Kft. által elindított Vendégségben itthon szakmai tanulmányút-sorozat.
Igények, egyezkedések, majd egyezségek a Paktumiroda toborzónapján
A miskolci Paktumiroda által szervezett toborzónapon húsz cég és szervezet kínálatát hallgathatták meg az álláskereső és munkahelyváltáson gondolkodó érdeklődők csütörtök délelőtt a Tudomány és Technika Házában.
Emlékszobát avattak a Miskolc Steelers alapítójának tiszteletére
Nádi Gyula 2018-ban megkapta a Civilek Támogatásáért díjat Miskolc városától - most Jánoshidán avattak emlékszobát a tiszteletére.
Ha az úttal haladsz, célba érsz
Egy ongai hivatásos sofőr neves nemzetközi elismerést kapott arról, hogy balesetmentesen levezetett két millió kilométert.
Hangoskönyv Miskolcról, Miskolctól
Moldova Györgyöt anno még a város vezetése kérte fel, hogy írjon riportkönyvet Miskolcról. Ezt most Lajos Andrásnak, a Miskolci Nemzeti Színház színművészének tolmácsolásában is hallhatjuk.
Miskolcra is ellátogatott Dzsúdló és a Partizán
Napjaink felkapott pop előadója Dzsúdló, azaz Juhász Márton. A Mezőzomborról származó, majd Miskolcon középiskolába járó fiatal most a Partizán stábjával látogatott haza.
Egy speciális génterápiára gyűjtenek a kis Boldi szülei
Versenyt futnak az idővel a sajókeresztúri Boldizsár szülei. A súlyos anyagcserezavarral diagnosztizált kisfiú kezelését május végén el kellett volna kezdeni, ehhez viszont csaknem 15 millió forint hiányzik.
Folytatják - bővítéssel ünnepelte a duális képzés tíz évét a Bosch
A tíz éve indult miskolci duális képzés megújításáról és kibővítéséről írt alá megállapodást a Bosch két miskolci telephelye és a Miskolci Szakképzési Centrum csütörtökön. Most már az Andrássy és a Bláthy mellett a Kandóval is együttműködnek.
BOKIK: hátradőlhetünk, van utánpótlás a szakmákban
Huszonkét intézmény mintegy félszáz végzős diákja kapott elismerést a BOKIK-tól.
Belgákat vertek Borsodnádasdon
Egy kocsmából hazafelé menet találkoztak a négy belga állampolgárságú nővel a vádlottak - lökdösődés és ütlegelés lett a vége.
Megtalálták a Balatonban eltűnt borsodi fiúk holttestét
Mindkét szerencsétlenül járt fiú tizenhét éves volt, az egyikük bódvalenkei, a másikuk tornanádaskai.
A Bükkalja szépségeit felfűző bicikliút épülhet
Egy lépéssel közelebb került a kivitelezéshez a Miskolc és Eger között, a Bükki Nemzeti Park déli oldalán létre jövő bicikliút.
Országszerte sikert aratott a Bartók Tavasz
A program csaknem kétszáz programot kínált Miskolc mellett Budapesten, Győrben, Debrecenben, Szegeden és Pécsett.
Ittas sofőröket szűrtek ki
Mielőtt még balesetet okozhattak volna, tizennyolc ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai.