Ugrás a tartalomra

Bulvár

Ketten meghaltak az M3-ason történt balesetben
Baleset
Az M3-as autópálya Budapest irányába vezető oldalának 92-es kilométerében, a Kisasszonytér pihenőben egy személygépkocsi eddig ismeretlen okból egy parkoló autóbusznak ütközött pénteken.
Húszezer helyett hatszázezer forintot fizetett vissza a sértett
Bűnügy
A Kazincbarcikai Járásbíróság csütörtökön zsarolás miatt ítélte el azt a férfit, aki azzal fenyegette meg a sértettet, hogy ha nem fizeti vissza a még anyjától kölcsönkért tartozását, rágyújtja a házat.
Meghalt a Dallasban Cliff Barnest alakító Ken Kercheval
Celebhírek
A színész 83 éves volt.
Meghosszabbították Haszan F. letartóztatását
Bűnügy
Három hónappal meghosszabbították a Magyarországon elfogott, terrorcselekménnyel gyanúsított szír férfi, Haszan F. letartóztatását – tájékoztatta Ibolya Tibor fővárosi főügyész szerdán az MTI-t.
Halálos közúti baleset történt a 63-as főúton
Baleset
Letért az úttestről, árokba hajtott és felborult egy személygépkocsi a 63-as főút 23-as kilométerénél, Nagydorog térségében hétfőn reggel, vezetője a helyszínen életét vesztette - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
Szennyvíztartályba esett és meghalt egy kétéves kisfiú Taktaharkányban
Baleset
Szennyvíztartályba esett és meghalt egy kétéves kisfiú Taktaharkányban, a családi házuk udvarán – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap az MTI-vel.
Felborult egy turistabusz Madeirán, csaknem 30-an haltak meg
Baleset
A madeirai buszbaleset mindegyik halálos áldozata német állampolgár volt – jelentette be szerda este a portugál köztársasági elnök, a hatóságok pedig közölték, hogy a kórházban időközben életét vesztette egy német nő, így 29-re emelkedett a halottak száma.
Dwayne Johnsonról nevezték el a világ legfejlettebb tankját
Celebhírek
Az amerikai hadsereg Fort Blissben állomásozó első páncéloshadosztálya tankot nevezett el Dwayne ‘The Rock’ Johnsonról. Erről a katonák adtak hírt először a Twitteren, amit maga a művész is megerősített nem sokkal később kedvenc platformján, az Instagramon.
Nyilvánosságra hozták a Notre-Dame oltása közben készült belső felvételeket
Havaria
A tűz feltérképezésére és oltására robotot küldtek be a tűzoltók, és az oltás után is igénybe vették a szerkezetet. Segítségével megállapították, hol és mikor szakadhat be a tetőszerkezet úgy, hogy az a mentést végző tűzoltók életét is veszélyeztette volna. Nem volt alaptalan a félelem, a felvételeken is látszik, milyen súlyosan megsérült a mennyezet – hangzott el az M1 Híradójában.
Anne Hathaway pontot tett a pletykák végére
Celebhírek
Anne Hathaway egy korábbi interjújában bevallotta, addig biztosan nem iszik egy korty alkoholt sem, amíg 2016-ban született kisfia be nem tölti a 18-at. Ezt pedig a sok „kedves” komment követte, mely szerint, problémája lehetett az alkohollal.
Életveszélyes sérült egy balesetben a Mendikás dűlőben
Baleset
Betonfalnak ütközött, majd egy fát is kidöntött egy gépkocsi Miskolcon, a Mendikás dűlőnél szerdán reggel. A vezető kiesett az autóból, súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Kirk Douglas 102 évesen kempingezik
Celebhírek
Bár a legenda tavaly óta csak kerekesszékkel tud közlekedni, ez azonban nem veszi el a kedvét egy kis hátsó kerti sátrazástól.
Húsz kiló marihuánával érkezett Magyarországra egy szerb férfi
Bűnügy
Húsz kilogramm marihuánát próbált Magyarországra csempészni egy szerb férfi.
Illegális gyorsulási versenyen razziáztak budapesti rendőrök
Bűnügy
Kilenc engedély nélkül átalakított autó forgalmi engedélyét vonták be a rendőrök szombatra virradó éjszaka egy újpesti illegális gyorsulási verseny helyszínén - közölték vasárnap.
Betörés közben érték tetten
Bűnügy
A hangos üvegcsörömpölés árulta el, mikor betört egy házba az a férfi, akit a rendőrök értékek utáni kutatása közben értek tetten pénteken éjjel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Jármiban.
"Fehérgalléros" bűnszervezetet számolt fel a rendőrség
Bűnügy
Több millió eurót elcsaló, "fehérgalléros" magyar bűnözőket fogott el a rendőrség, és milliárdos értékben vett zár alá ingatlanokat, többek között budapesti hoteleket, valamint egy szállodahajót is, amivel a teljes kárérték megtérült.
Állatkínzás Sajóládon
Bűnügy
A Felsőzsolcai Rendőrőrs nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki saját kutyáját méltatlan körülmények között tartotta és bántalmazta.
Rézre hajlók
Bűnügy
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte abban az ügyben a vizsgálatot, amelyet két férfival szemben indított, akik rézkábeleket loptak munkahelyükről.
Hamburgerezés közben kapcsolták le az autótolvajt
Bűnügy
A járőrök elfogták azt a férfit, aki személygépkocsit tulajdonított el Miskolcon.
Megfulladt egy ágyhoz kötött beteg egy budapesti pszichiátrián
Bűnügy
Megfulladt egy ágyhoz kötött beteg egy budapesti pszichiátrián - erősítette meg a Blikk értesülését a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn az MTI-nek.