Ugrás a tartalomra

Bulvár

Földrengés volt Balatonkiliti környékén
Havaria
A 2,1 magnitúdójú földmozgást a lakosság is érzékelte Siófokon és Balatonföldváron is.
Rövid időn belül letartóztatták a támadókat
BűnügyMiskolc
Hárman támadták rá egy férfira Miskolcon. A rendőrök rövid idő alatt azonosították, majd elfogták a rablókat.
Kigyulladt egy erkély Sátoraljaújhelyen
HavariaBorsod-Abaúj-Zemplén
A társasház balkonján könyvek, műanyagszékek és hulladék égett.
A Balatonba fulladt egy férfi
BalesetBelföld
Holttestet találtak a vízimentők Révfülöpön a "magyar tengerben" pénteken.
Árokba hajtott egy kisbusz az M3-ason
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A tűzoltók Mezőkövesd környékén áramtalanították a járművet.
Felfüggesztett börtönre ítéltek egy brutális támadót
BűnügyMiskolc
Egy buszon tört ki verekedés, aminek következtében az egyik áldozat elvesztette az eszméletét.
Dohányüzérekre vadászik a NAV
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Július elején megindult a dohánylevelek betakarításának szezonja, az úgynevezett „törés”, ezért kiemelt figyelmet fordít a feketekereskedelemre a NAV.
Könnyen tragédiába fordulhat a nyaralás
BalesetSzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az eltűnés napjától számítva a sikeres mentés esélye napi szinten négyzetesen csökken.
Letartóztatásban a kalapácsos-parkolós gázoló
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság a letartóztatását rendelte el annak a férfinak, akivel szemben emberölés bűntette miatt indult büntetőeljárás.
Vasvillával támadt állatra, emberre – szabadságvesztésre ítélték
Bűnügy
Ítéletet hozott a Miskolci járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki vasvillával megszúrt egy kutyát, majd a gazdáját is fenyegette. 
Szabadságvesztésre ítélte a bíróság a késdobáló férfit
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Előkészítő ülésen hirdetett ítéletet a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki disznóvágást követően a nála lévő csontozókést és villát a feleségébe döfte. 
Bozótvágóval és vascsővel akartak rendezni egy konfliktust
BűnügyMiskolc
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék azoknak a vádlottak az ügyében, akik az utcán gyalogosan közlekedő sértettet bántalmazták, súlyos sérüléseket okozva neki. 
Úton-útfélen mutogatta magát, lekapcsolták a szatírt
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Szeméremsértés miatt emelt vádat a Kazincbarcikai Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki fél éven keresztül a város parkjaiban „nemi vágyának felkeltése végett” rendszeresen mutogatta magát.
Magyar kislány tarolta le a legszebb gyerekek mezőnyét
CelebhírekBelföld
Húsz éve szerepelnek sikerrel a világ szépségversenyein a magyar gyerekek, idén ismét számos koronát hoztak haza Bulgáriából, a 12 éves Czári Csenge Antónia pedig a világverseny Királynője címmel lett gazdagabb.
Két személygépkocsi karambolozott Miskolcon
BalesetMiskolc
A Lévay József utcába riasztották a tűzoltókat.
Sorompót mutatna az átkelőhelyes baleseteknek a MÁV
BalesetBelföld
Csak az éven eddig harmincöt vasúti átjárós baleset történt a KRESZ megszegése vagy figyelmetlenség miatt.
Baleset történt a József Attila utca MVK telephelyéhez közeli szakaszán
BalesetMiskolc
Egy teherautó és egy személygépkocsi ütközött össze Miskolcon szerda kora délután.
Baleset miatt késnek a vonatok a Miskolc-Kazincbarcika-Ózd vonalon
Baleset
Elsodort egy kerékpárost egy személyvonat Putnokon, emiatt késésekre kell számítani a Miskolc-Kazincbarcika-Ózd vasútvonalon - közölte a  Mávinform szerda délelőtt a honlapján.
Baleset Mezőkövesd felé - teljes az útzár
Baleset
A 3-as főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárták.
Hárman fulladtak a Tiszába Tokaj környékén, a Spider segített megtalálni a holttesteket
BalesetHavariaBorsod-Abaúj-Zemplén
Megtalálták a Tisza tokaji szakaszán elmerült három ember holttestét - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden délután.