Ugrás a tartalomra

Három és fél év börtönt kérnek a férfira, aki Orosz Bernadettet bántalmazta

Létrehozva
A Nógrád Megyei Főügyészség vádat emelt az Orosz Bernadettet rendszeresen bántalmazó férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés kísérlete és kétrendbeli súlyos testi sértés kísérlete miatt.

Három év és hat hónap börtönbüntetést és négy év közügyektől eltiltást kér az ügyészség.  A férfi abban az esetben kaphatja ezt a büntetést, ha az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról - írja közleményében a vádhatóság.

Gyorsan bejárta az országos sajtót a miskolci Bernadett esete, akit gyakorlatilag úgy megvert a társa, hogy a legnagyobb közösségi oldalon, nyilvános posztban közzétett képein alig felismerhető. 
Mint arról mi is beszámoltunk, a Facebook-profilján tett közzé néhány képet, amihez azt írta, hogy volt barátja kis híján halálra verte. Ennek ellenére a támadót akkor még elengedték. A bejegyzés miatt a férfi ötmillió forintra perelte, így a nőnek hamarabb kellett a bíróságra mennie rágalmazás miatt, mint azért, mert őt súlyosan bántalmazták.

Saját sérüléseiről azt mondta, hogy látása maradandó szemüreg károsodása miatt már sosem lesz a régi, az orrát is kétszer kellett megműteni, azóta is krónikus gyulladásban van.

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.